Belföld

Teljesen átírták az egyetemi felvételi szabályait, eltűntek az előzetes ponthatárok

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Nem verte nagydobra az innovációs minisztérium, de a felvételi tájékoztatóból egyértelműen kiderül: idén nem húznak központi, előzetes ponthatárokat azon a negyven népszerű szakon, amelyeken eddig csak a viszonylag magas pontszámú jelentkezők szerezhettek állami ösztöndíjas helyet. Vannak viszont „keretszámok”: a jelentkezők megnézhetik, a különböző képzési területeken összesen hány államilag támogatott hely van – írta az Eduline.

Az új szabályozás szerint az idén jelentkezőknek nem kell elérniük a 280 pontos minimumhatárt, ha bármilyen alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeznek. Emellett megszűnik a jogszabályi minimum a felsőoktatási szakképzéseken és a mesterképzéseken is. Azt, hogy innentől szükséges-e bármilyen emelt szintű érettségi vagy egy adott pontszám az egyes szakoknál, az egyetemek és főiskolák maguk dönthetik el.

Egyedül a Corvinus és az Óbudai Egyetem tartotta meg a korábbi 400-as ponthatárt. Sem a BGE, sem az ELTE gazdasági kara nem határozott meg minimumpontszámot, de a pécsi és szegedi egyetemre is bárki beadhatja a jelentkezését anélkül, hogy aggódnia kellene emiatt.

Ez azt jelenti, hogy míg tavaly például 380 pont alatt senkit sem vettek fel az államilag támogatott általános orvosi képzésre, idén ennél gyengébb eredménnyel is be lehet elvileg kerülni a szegedi egyetem ezen szakára. Mindez a férőhelyek számától és a többi jelentkező pontszámától függ.

Szintén változás, hogy ezeket a keretszámokat, azaz azt, hogy hány elsőéves tanulhat ősztől ingyenesen a különböző képzési területeken, mostantól minden egyetemnél meg lehet nézni a felvi.hu-n.

Jövőre további változások lépnek életbe. 2024-től a felsőoktatási intézményeknek még nagyobb beleszólásuk lesz a felvételi rendszerbe. Ők dönthetnek többek között a felvételi pontokba beszámító tárgyakról, illetve arról is, hogy mire kaphatnak többletpontokat a felsőoktatásba jelentkezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik