Belföld

Kilép a Jobbikból Varga Ferenc, a párt egyetlen roma képviselője

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Kilép a Jobbikból és független parlamenti képviselőként folytatja Varga Ferenc, írja a politikus a Facebookon. Varga volt az első vállaltan roma politikus a Jobbikban, a szegvári roma önkormányzatot is vezette.

A tavaly áprilisi választások után munkámat a körülményekhez képest igyekeztem mind a Parlament falain belül, mind azon kívül is a lehető legjobb tudásom szerint végezni. Hosszú hónapok őrlődése után azonban mostanra rá kellett jönnöm, hogy a Jobbik frakciójában ezt a munkát nem tudom hatékonyan tovább folytatni.

– írja.

Hiszem ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki pártnak a valódi, Fideszen túli alternatíva megteremtéséért kellene dolgoznia. A Jobbikban ugyanakkor ennek a feladatnak az elvégzése a mai napig várat magára.

– teszi hozzá.

Én azonban nem engedhetem meg magamnak tovább, hogy velük együtt várjak a csodára, hiszen a választóktól kapott mandátumommal élnem kell! Ezért mától független képviselőként folytatom, munkámban az emberek érdekeit figyelembe véve, egy valós alternatíva megteremtésért dolgozva. A Jobbik frakciójának köszönöm az elmúlt hét hónapot! Kívánom, hogy ők is minél hamarabb lépjenek rá erre az útra.

– zárja a posztot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik