Belföld

Perelnek a DK-s kerületek, miután egyetlen fillért sem kaptak a kormányzati kompenzációból

MTI / Kovács Attila
MTI / Kovács Attila

Budapest lakosságának egyharmadától tagadta meg a kormány a rezsitámogatást „pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak, ám a Demokratikus Koalíció polgármesterei nem nyugszanak bele abba, hogy politikai bosszúból Orbán Viktor 620 ezer budapesti lakost hagyott magára a rezsiválságban, ezért pert indítanak az Orbán-kormány ellen” – olvasható Szaniszló Sándornak, a DK fővárosi frakcióvezetőjének keddi közleményében.

Mint írja, egyetlen fillér segítséget sem kapott a fővárosnak szánt 8 milliárd forintos rezsikompenzációból öt DK-s polgármester által vezetett kerület – a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület –, valamint Ferencváros sem. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester már korábban jelezte, nem kíván egyeztetni a kijelölt kormánybiztossal, a fideszes Láng Zsolttal, így a IX. kerület eleve kiesett a támogatási körből.)

Mivel a kormány által odaítélt önkormányzati támogatási összegek mögött nincsenek tisztességes számítások, a DK-s vezetésű kerületek a megítélt fővárosi kompenzáció átlagos összegére, kerületenként 471,5 millió forintra tartanak igényt

– írja Szaniszló Sándor. Az ellenzéki frakcióvezető szerint a Demokratikus Koalíció polgármesterei közösen szerettek volna tárgyalni a rezsikompenzációról, mert nem akartak egyénileg alkudozni a pénz kiosztásával megbízott kormánybiztossal, azonban a közös tárgyalás lehetőségét „jogtalanul megtagadták tőlük”.

Kiss László óbudai polgármester (DK) külön is kiadott egy közleményt, amelyben egyebek mellett azt írja:

Az állami  rezsikáosz hozzávetőlegesen ötmilliárd  forinttal  növeli meg önkormányzatunk terheit. Erről minden kormányzat által kért adatot elküldtünk, ám választ nem kaptunk. Valóban hívtak személyes  találkozóra, amire új időpontot kértem valamint azt, hogy több polgármestertársammal  közösen vehessünk részt ezen – hiszen sajnos a rossz tapasztalatok miatt szerettem  volna, ha tanúk előtt kell vállalniuk a mondataikat. Csupán egy sértődött válaszlevelet kaptunk, új  időpontot nem. (…) Az, hogy vannak ellenzéki kerületek, amelyek kaptak támogatást, nyilvánvaló szándék a kormány részéről, hogy megossza a budapesti polgármestereket. Vannak olyanok, akiknek megsimogatják  a buksiját, másoknak meg virgácsot adnak. Őszintén meglep, hogy szép számmal vannak közülünk, akik bedőlnek ennek és megcsókolják a morzsákat dobáló kezet.

Kiss László bírálata akár a Demokratikus Koalíció egyes politikusainak is szólhat, hiszen a DK-s kerületvezetők sem voltak egységesek. Erzsébetváros polgármestere, a szintén DK-s Niedermüller Péter például úgy látta jónak, ha személyesen is lobbizik a VII. kerületi óvodák, bölcsődék és egyéb kerületi intézmények rezsikönnyítéséért. Ennek köszönhetően Erzsébetvárosnak 300 milliós támogatást ítélt meg a kormány.

Országosan 44 milliárd forintról van szó

Mint ismert, a kormány 2022 őszén egyeztetést kezdeményezett a 10 ezer főnél nagyobb települések vezetőivel annak érdekében, hogy az elszabaduló energiaárak által okozott önkormányzati tehernövekedést egy beszélgetés keretében áttekintsék. Ezt megelőzően bekérték a működésre vonatkozó alapadatokat, valamint azt a tervet, melyet az adott önkormányzatok az előírt 25 százalékos megtakarítás elérése érdekében dolgoztak ki. A szétosztható teljes keretösszeget a kormány 44 milliárd forintban határozta meg.

Az Index információi szerint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter úgy értelmezte a DK-s polgármesterek személyes távolmaradását az egyeztetéstől, hogy a III., IV., XI., XV. és XVIII. kerület valójában nem is igényli a kormányzati támogatást. A konkrét kormányzati támogatásokról szóló, hétfőn este nyilvánosságra hozott dokumentum mindenesetre világossá tette, hogy a DK által irányított kerületek egytelen fillért sem kaptak.

A listát áttekintve nemcsak az tűnik fel, hogy a DK-s irányítású kerületek nem jutottak pénzhez, hanem az is, hogy óriási a szórás az egyes kerületeknek megítélt támogatásokban. Nehéz magyarázatot találni, hogy míg a fideszes vezetésű V. kerület 508 millió forintot kapott rezsitámogatásként, addig a szomszédos, ellenzéki irányításű VI. kerület csupán 77 millió forintot. De nem panaszkodhat a szintén kormánypárti irányítású X. kerület (734 millió forint) vagy épp a XII. kerület (696 millió forint) sem, miközben az ellenzéki vezetésű I. kerületnek 88 millió, a II. kerületnek pedig 234 millió forinttal kell beérnie. Mindez azért feltűnő, mert a kerületeknek átlagosan 471,5 millió forint jutott volna a fővárosi keretösszegből. A legtöbb rezsitámogatást (762,6 millió forintot) az ugyancsak kormánypárti vezetésű Csepel kapta a kerületek közül, országosan pedig Debrecen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik