Belföld

Mit szólna havi 158 ezer forintos cascóhoz? – ezek voltak az év csúcsbiztosításai

Egy Mercedesre évi közel 1,9 millió forint casco-díjat fizet a tulajdonosa, a legidősebb kötelezővel rendelkező autó pedig 1923-ban készült – egyebek között ez derül ki a Netrisk.hu összeállításából, amely a jelenleg is élő szerződések alapján mutatja be az idei biztosítási legeket.

A portál ezúttal a biztosítási legekről készített összeállítást, amely a még élő vagy az idén megkötött szerződések alapján mutatja be a figyelemre méltó számokat a lakás-, autó- és utasbiztosítások piacáról.

A kötelező felelősségbiztosítások esetében a legrégebbi, élő kötelezővel rendelkező autót 1923-ban gyártották, azaz jövőre ünnepli a 100. születésnapját. A casco esetében a legöregebb autó évjárata 1989-es, de egy 2021-es Mercedes is kiemelkedik a mezőnyből. Ennek az éves casco biztosítási díja majdnem 1,9 millió forint, ez havi átlagban több mint 158 ezer forintos tételt jelent. A legidősebb, cascós autótulajdonos 92 éves, a legfiatalabb pedig 18 éves, míg a KGFB-szerződéseknél 16 és 97 év közöttiek a szerződéssel rendelkezők.

A márkákat tekintve a KGFB-szerződéseknél az Opel áll a rangsor élén, majd a Suzuki, a Ford és a Volkswagen következik. A casco-biztosításoknál a Suzuki a listavezető, a második a Ford, megelőzve a Toyotát és az Opelt.

A ranglista eredménye nem meglepő, hiszen ezek a legelterjedtebb autómárkák Magyarországon. A hivatalos adatok szerint a tavalyi több mint 4 milliós autóállomány 52 százalékát adják ezek a márkák. Az autóárak és a szervizköltségek emelkedése, valamint a fokozódó autóforgalom miatt egyébként a személygépkocsik KGFB átlagdíja is emelkedett idén, 47 292 forintra a 2021-es 47 035 forintról

– közölte Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

A lakásbiztosítási számokból az látszik, hogy 2,2 milliárd forintos a legértékesebb, ma is élő szerződéssel rendelkező ingatlan, miközben a másik oldalon egy olyan ingatlan áll, amelynek mindössze 1,4 millió forint az értéke. Ingóság esetén volt, aki közel 224 millió forintra kötött biztosítást, míg a másik véglet 50 ezer forint volt a Netrisknél.

Az utasbiztosítások esetében sem maradtak el a rekordok: a toplista tetején egy igazi világutazó áll több mint 40 szerződéssel. Érdekes továbbá az az országlista is, ahova mindössze egy-egy utasbitosítást kötöttek. Ilyen desztináció többek között

  • Bissau-Guinea,
  • Haiti,
  • Libéria,
  • a Marshall-szigetek,
  • Suriname,
  • a Kajmán-szigetek
  • és Vanuatu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik