Belföld

Egy bank kirakatát is bezúzták a Józsefvárosban randalírozó gyerekek

Szombaton reggel összesen harminchat autó ablaküvegét rongálták meg gyerekek Budapesten, a nyolcadik kerületben. A Telex azt írta, hogy a józsefvárosi nyomozók a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben egy 12 és egy 13 éves fiút, valamint egy 14 éves lányt azonosítottak. Azt már az RTL Híradó derítette ki, hogy a randalírozók gyerekek rendezett családi hátterűek. Az elkövetők a józsefvárosi rendőrségtől alig ötszáz méterre törtek-zúztak, nagyjából amit értek.

A környéken működő térfigyelő kamerák, azt is rögzítették, ahogy a gyerekek egy bank kirakatát is bezúzták, majd a Nagykörúton továbbmentek.

A megrongált autók közül a legtöbbnek az oldalüvegeit törték be, ezek helyére fóliát tettek a tulajdonosok, de még egy nappal a történtek után is volt olyan kocsi, amely betört üveggel állt az utcán. A tulajdonosok szerint szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyik kocsiból sem loptak el semmit.

 

A rongálással gyanúsított fiatalokat a rendőrök a Nyugati téren kapták el. A legidősebbet, egy 14 éves lányt ki is hallgattak.

Ő azt mondta, brahiból törték be a kocsik ablakait. Mindhármukat szabadon engedték, hazamehettek.

Az első becslések szerint nagyjából ötmillió forint kárt okoztak, ezt valószínűleg szüleiknek kell kifizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik