Belföld

A kormány azt ígéri, hogy 2023-tól felpörög a digitális ügyintézés

Elfogadta a kormány a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely többek között elektronikus tárca, digitális postaláda, elektronikus dokumentumtár és aláírás létrehozásáról rendelkezik – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség.

A közlemény szerint a program megteremti azt „az egységes és kiváló felhasználói élményt nyújtó digitális környezetet, amely jelentősen egyszerűsíti az állampolgár és a kormányzat különböző szervei közötti kommunikációt”.

Az elfogadott dokumentum szerint a jövőben olyan közigazgatási terek jönnek létre, ahol az állampolgárok – többnyire – személyes megjelenés nélkül egyszerűen és hatékonyan, 0-24 órában intézhetik az ügyeiket digitálisan. Az állampolgárok, bizonyos szűk kivételektől eltekintve, minden olyan jogosultsággal és ügyintézési lehetőséggel rendelkeznek majd a digitális térben, mint a fizikai valójukban.

A program első lépése a digitális állampolgár 5 alapképességének létrehozása:

  • az elektronikus tárcában elérhető lesz az összes okmány digitális változata, amely biztosítja a digitális azonosítást
  • az állampolgárokkal való kapcsolattartást egy digitális postaláda teszi lehetővé rendezett és áttekinthető módon
  • az elektronikus dokumentumtárban az ügyintézések, levelezések valamennyi dokumentuma elektronikus formában tárolható
  • az elektronikus aláírás szolgáltatással az EU teljes területén elfogadható módon hitelesen írhatók alá a dokumentumok
  • az elektronikus fizetéssel teljesen integrálttá válik az állampolgári szolgáltatás, amellyel nem csak az állammal folytatott fizetési tranzakciókat lehet indítani.

A 2026-ig terjedő első stratégiai szakasz végére szinte minden közigazgatást érintő ügyet online el lehet majd intézni. Az első, nagyobb prioritást élvező ügyintézések fejlesztése már 2023-ban megkezdődik – tette hozzá az ügynökség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik