Belföld

Ha ezt sem veszi észre a forgalommal szemben felhajtó autós, akkor semmit

Forrás: Magyar Közút Zrt.
Forrás: Magyar Közút Zrt.

A gyorsforgalmi utaknál rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, hogy a kihelyezett jelzések ellenére a forgalommal szemben hajt fel a járművezető az útra, és sokszor észre sem veszi azt – ennek visszaszorításában segíthet a Mobilkép Kft. eszköze, ami radarral érzékeli a helytelen irányból érkező járművet és erős, villogó fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a veszélyes tévesztésre – olvasható a Magyar Közút Zrt. közleményében.

A cég kísérleti programjának részeként két ilyen villogó, változtatható jelzésképű táblát helyezett ki Csömörnél az M0-s autóút 65-ös kilométerszelvényében lévő csomópont egy-egy lehajtóágán, abban bízva, hogy ezzel tovább csökkentheti az ilyen esetek számát.

Csak a hazai autópályákon 2018. január 1. és 2021. december 31. között 18 személysérüléses baleset történt szembe haladó járművek ütközése miatt, melyből 5 sajnos halálos volt, ezen túl számos alkalommal történik anyagi káros baleset is, és olyan is előfordul, hogy a vétkes jármű baleset nélkül megússza az esetet.

Az okok különfélék lehetnek, a sofőrök vagy eleve rossz irányba hajtanak fel az autópályára vagy már útközben fordulnak meg, illetve nem ritka, hogy tolatnak is az autópályán. A rossz irányba felhajtás megakadályozásában segíthet a Mobilkép legújabb fejlesztése, mely szembehajtás esetén működésbe lép és villogó sárga alapon „Behajtani tilos” táblával valamint STOP felirattal figyelmeztet a tévesztésre – olvasható a Magyar Közút közleményében.

A fejlesztés tesztüzeme két évig tart, ez alatt kell meggyőződni arról, hogy a tábla teljesen üzembiztos, valóban csak a szembe felhajtásokkor riaszt, máskor nem villog. A fejlesztés akár a kóborló vadállatok úton való jelenlétének minél hamarabbi jelzésében is hasznos lehet majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik