Belföld

Madárinfluenza miatt megkezdték a nádudvari pulykaállomány felszámolását

MTI Fotó: Varga György
MTI Fotó: Varga György

Egy Hajdú-Bihar vármegyei pulykatelepen is kimutatta a madárinfluenza-vírus H5N1 altípusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a Nébih kedden az MTI-vel.

A több mint 25 ezer pulykát tartó nádudvari telepen az állatok levertsége, víz- és takarmányfogyasztásuk csökkenése, gyakoribbá váló elhullásuk vetette föl a madárinfluenza gyanúját. Az állomány felszámolását megkezdték, a gazdaság körül védő- és megfigyelési körzetet jelöltek ki, a partnerországokat értesítették az esetről.

Hozzátették, hogy a vírust Debrecenben begyűjtött mintákban is megtalálták. Ez is azt támasztja alá, hogy az állományokat zártan kell tartani, és meg kell akadályozni, hogy a baromfik vadon élő madarakkal találkozzanak – olvasható a közleményben.

A madárinfluenza vírusát a hivatal honlapján olvasható összesítés szerint az elmúlt hetekben Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád számos településén kimutatták. Az itt bevezetett korlátozások továbbra is érvényben vannak – írta a Nébih. (MTI)

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik