Belföld

878-cal kevesebb gyerek született novemberben, mint egy évvel korábban

Getty Images
Getty Images

Az előzetes adatok szerint novemberben 7040 gyermek született, és 10 220-an haltak meg. 2021. december és 2022. november között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t.

Novemberben 7040 gyermek született, 11 százalékkal, 878-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. 10 220-an haltak meg, 35 százalékkal, 5524-el kevesebben, mint 2021 novemberében. A természetes fogyás a tavaly novemberi 7826-tal szemben idén ugyanebben a hónapban 3180 volt.

A KSH szerint a jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának tavaly novemberi magas bázisértéke. A járvány előtti utolsó év, 2019 azonos időszakához képest 1,3 százalékkal, 133-al többen haltak meg.

Házasságot 3177 pár kötött, ez 18 százalékkal, 686-tal kevesebb a tavaly novemberinél.

A KSH adatai szerint 2021 decembere és 2022 novembere között 88 118 gyermek született, 5,2 százalékkal, 4794-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január-novemberében 5,7 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, ezen belül január-áprilisban 11, augusztus-novemberben 8,4 százalékkal csökkent, május-júliusban pedig 4,1 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,52 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,58-hoz képest – tették hozzá.

Azt írták, 2021. december és 2022. november között 139 324-en haltak meg, 11 százalékkal, 16 969-cel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január-novemberében 12 százalékkal esett vissza, ezen belül januárban 4,4, március-júniusban 21, szeptember-novemberben pedig 16 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július-augusztusban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 51 206 volt, ami 19 százalékkal alacsonyabb a megelőző 12 hónap 63 381-es értékénél – közölte a KSH.

Tavaly december és idén november között 65 573 pár kötött házasságot, 7,6 százalékkal, 5411-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január-novemberében 9,5 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezen belül január-áprilisban 10, június-novemberben 11 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,6 százalékkal több esküvőt regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban – ismertették.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,4 halálozás jutott. Az élveszületés 0,5, a halálozás 1,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2020 decembere és 2021 novembere között, ennek következtében a természetes fogyás 1,2 ezrelékponttal 5,3 ezrelékre mérséklődött. Ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 6,8 ezrelék volt, 0,5 ezrelékponttal kevesebb, mint az egy évvel korábbi időszakban – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó
Vége a népszámlálásnak, ilyen formában ez volt az utolsó
Összesen 4,6 millió lakáskérdőív, és 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be a népszámlálás rendszerébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik