Belföld

„Ha Orbán valakit mellőzni akar, akkor is megjutalmazza valamilyen konccal”

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala
Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

Nincs esély a Fidesz leváltására, mert egy olyan méretű „saját világot” hozott létre, amely az adott választási rendszerben mindig alkalmas lesz a szavazatok többségének megszerzésére – nyilatkozta a Népszavának Sík Endre szociológus.

Mint mondta, korábban úgy vélte, a Fidesz leváltására csak akkor lehet esély, ha a párton belül kialakulnak különféle erőcsoportok, amelyek a maguk érdekének megfelelően próbálják megszerezni a pénzt és a hatalmat, küzdelmeikkel pedig szétverik a pártot. Ezt ma már nem így látja, szerinte a Fideszben uralkodó szűk csoport ügyesen kezeli az ilyen helyzeteket.

A miniszterelnök vigyáz arra, hogy a sajátjai közül senkit ne hagyjon az út szélén. Ha valakit mellőzni akar, akkor is megjutalmazza valamilyen konccal, amivel érdekeltté teszi az illetőt abban, hogy ne váljon külső ellenséggé

– fogalmazott a lapnak Sík Endre, aki szerint „hatalmi technológiája alapján a miniszterelnök a zsarnokok azon csoportjába tartozik, akik, ha lehet, elkerülik a zsarnokoskodást”.

A szociológus úgy véli, jellemzően azok tartoznak a Fidesz szavazói közé, akik már ösztönösen veszélyként látnak mindent, amit a kormány veszélyként igyekszik tudatosítani a társadalomban, és egyetértenek azzal, hogy mindezért azok a felelősök, akiket a kormány bűnbakként megtesz felelősöknek. „Ez a két szempont a döntő. Az életkor, nem, társadalmi státusz, demográfiai mutatók alapján jóval kevésbé különböztethetők meg a fideszes szavazók a »maradéktól«. Még a vallásosság alapján sem. Egyedül a lakóhelynek van jelentősége, annak, hogy valaki budapesti vagy sem. Azok, akik bárhol máshol, de nem a fővárosban élnek, nagyobb eséllyel lesznek fideszesek.”

Sík Endre szerint a válság nem rendítheti meg az Orbán-kormányt.

A manipuláció részeként majd új bűnbakokat állítanak elő, (…) másrészt mindig felelőssé teszik az Európai Uniót, a brüsszeli szankciókat és az ukrajnai háborút, miközben a kormány folyamatosan »békét akar« és »óvja a népét«. Állandóan, minden fórumon, sokféle formában arról kell csak beszélni, hogy a bajokért nem a kormány a felelős, sőt, minden erejével azon van, hogy megmentse a magyar nemzetet. Ha valami rossz történik, akkor azért valaki más a hibás

– mondta a lapnak Sík Endre, aki szerint a kormányzati propaganda egyre nagyobb mértékben képes lenyomni a valóságot. „Az, ami nálunk zajlik, valóban hungarikum. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy lenne benne bármi olyan elem, amit ne találtak volna ki már valahol a világban, hanem azt, hogy így összerakva, ennyi pénzt beleölve, ennyire profi módon működtetve, ilyen hosszú ideig fenntartva máshol nem épült ki hasonló típusú hatalmi berendezkedés. (…) A jelek szerint a rendszer nem egyszerűen csak kialakult Magyarországon, nem egyszerűen csak fennmarad, hanem egyre inkább hegemón helyzetbe kerül” – nyilatkozta a Népszavának a szociológus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik