Belföld

Újbuda polgármestere jótékony célra ajánlja fel közel 4 milliós forintos jutalmát

MTI/Soós Lajos
MTI/Soós Lajos

Lemond 3,9 millió forintos jutalmamról a nagycsaládosok és a nehezebb körülmények között élő gyermekek javára Újbuda polgármestere.

László Imre a Facebookon azt írja, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a képviselő-testület határozatával jutalmat állapíthat meg a polgármesternek meghatározott időszakban végzett munkája értékelése alapján. Ennek feltétele egyebek mellett az Önkormányzat likviditási helyzetének stabilitása: ha „a 2022. évi költségvetés eddigi végrehajtása során az Önkormányzat likviditási helyzete stabil volt, likviditási zavar, kiegyenlítetlen számlák nem keletkeztek, az Önkormányzat és intézményeinek működése, a gazdálkodás folyamata zavartalan volt.”

Ez teljesült, ugyanakkor a polgármester úgy döntött, hogy amennyiben csütörtökön a Képviselő-testület elfogadja a jutalmat, úgy az erre szánt összeg kerüljön átutalásra, az Újbudai Humán Szolgáltató Központ számára, ezzel is a nagycsaládosok karácsonyát, továbbá a Fogadj örökbe egy kívánságot! újbudai rendezvényt támogatva.

Mindkettő keretében családok és gyerekek karácsonyát szeretnénk gazdagítani, így ebben az évben magam is közel 50 ajándékot fogadtam örökbe. A testület csütörtökön tehát nem az én jutalmamról dönt, hanem ahhoz kérem a képviselők támogatását, hogy a karácsony mind teljesebb lehessen az újbudai gyerkőcöknek

– fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik