Belföld

Konzultációra vagy eligazításra várja a belügy a tanárokat?

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Intézményvezetői konzultációt tart péntek délelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Belügyminisztérium (BM) köznevelési államtitkársága, amelyre az iskolaigazgatók mellett a pedagógus érdekképviseletek egy-egy képviselőjét is meghívták – tudta meg a Népszava Nagy Erzsébettől, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivőjétől.

A múlt héten sajtóhírekből derült ki, hogy a BM meghívást küldött több intézményvezetőnek, a szakszervezeteket viszont csak azután vonták be, miután a PDSZ pénteken levélben kért meghívót a szaktárcától.

Nagy Erzsébet a lapnak azt is elmondta, az intézményvezetők tantestületenként legfeljebb tíz kollégájukat is magukkal vihetik, a PDSZ információi szerint a tankerületi vezetők név szerint javasoltak pedagógusokat az igazgatóknak, akik jellemzően az oktatásügyi tiltakozások során „hangadó tanárok”. Sok résztvevőre számítanak, a konzultációt a Közszolgálati Egyetem ötszáz fő befogadására alkalmas Magyary Zoltán termében tartják meg.

Ugyanakkor a Népszavának Nagy Erzsébetnek azt is elmondta, hogy az egyeztetésen hozzászólásra nem lesz mód, amit egyébként a szakszervezeteknek küldött meghívóban külön is jelzett a köznevelési államtitkárság. Mint írták, a felszólalás lehetőségét ezen a fórumon nem tudják biztosítani.

Ha nem lehet hozzászólni, kérdés, vajon mi lesz a »konzultáció«? Egy eligazítás?

– fogalmazott a lapnak Nagy Erzsébet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik