Belföld

Paul Lendvai: Orbán a magyar és az európai történelem ördöge lett

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A Bécsben élő újságíró korábban Európa legdörzsöltebb politikusának, szerencsés bajkeverőnek is nevezte a magyar kormányfőt.

Paul Lendvait a Klubrádió ezúttal annak apropóján kérdezte, hogy az év emberének választott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről, illetve  Orbán Viktorról (akit közben a Politico az EU második legbomlasztóbb emberének választott) azt írta, egy autokrata pókerezik az EU-val, amely történelmi döntést hozhat, ha nem enged az ügyesen álcázott zsarolásnak, és valóban elzárja a pénzcsapot, amely hatalmon tartja a NER-t.

Paul Lendvai a Megbeszéljük című műsorban arról beszélt, hogy megkapja a Magyar Nemzetet, tanulságos olvasmánynak tartja, mert azt mutatja, hol tart Magyarország. A kormánypárti lap az ’50-es évekre emlékezteti, Orbán Viktorról pedig Molnár Ferenc ragyogó darabja, Az ördög jutott eszébe. Szerinte valahol

Orbán a magyar és az európai történelem ördöge lett.

A kormányfőtől újabb pávatáncra, arra számít, hogy átveri az EU 26 tagállamának képviselőit, az ukrán nép pedig hiába vár a támogatásra, mert találnak valamilyen módot annak elhalasztására, mivel nincs meg a szolidaritás minimuma az elkényeztetett Nyugat-Európában és a végtelenül korrupt Kelet-Európában. Paul Lendvai szerint alapvető hiábák vannak az EU működésében, nincs jogi lehetőség egy országot kidobni, csak a szavazati jogát lehet felfüggeszteni, amihez a lengyelek és vélhetően az olaszok sem járulnának hozzá.

Az Európai Parlament 11 éve sorra készíti jelentéseit a médiaszabadság helyzetéről, de a német nagytőke, a német autógyárak miatt a magyar sajtó (televízió és rádió) nagy többsége továbbra is Orbán Viktor érdekei szerint informálhatja az emberek 80 százalékát. Az újságíró hihetetlennek nevezte a kormány kampányát arról, hogy

  • az EU felelős a gazdasági bajokért, nem a szomszédjára támadó Oroszország,
  • a szankciók bombák, és azt is, hogy ezt a hazugságot egy egész ország lenyeli,
  • hogy Orbánt még mindig a fél ország támogatja.

Ebben a helyzetben a Nyugat és az EU nem tudja helyettesíteni a magyar polgári társadalmat. Ha nincsenek politikai pártok, ha a képviselői fizetés a fontos, ha nem tudnak összehozni egy polgári mozgalmat, nem állnak ki a tanárok mellett, akkor nem lehet külföldi országoktól várni a magyar társadalom megmentését. Hihetetlenül tehetséges nép, csak a politikával nincs szerencséjük, „a legkorruptabb ördögi rendszer van ma Magyarországon” – tette hozzá Paul Lendvai, aki néhány éve lapunknak rejtélynek nevezte, hogy a jogállam megrongálása dacára Orbán Viktor külföldön és belföldön is sikeresen stabilizálta magát

Kapcsolódó
Paul Lendvai: Orbán személyében új világbajnokot avathatunk
A 90 éves, Bécsben élő újságíró szerint Orbán Viktor rendkívül ügyes hatalompolitikus, az ország azonban rengeteget veszít az illiberalizmussal. De vajon Európa átvészelheti-e törés nélkül a mostani válságot? Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik