Belföld

Legalább kéttucatnyi iskolában lehet sztrájk szerdán és csütörtökön

Határozatlan idejű sztrájk kezdődik december 7-én az Óbudai Gimnáziumban – értesült a 24.hu. „Az iskola sztrájkoló közössége ilyen módon szeretné kifejezni felháborodását, hogy hiába kérnek a szakszervezetek, a tanárok, a diákok, a szülők, az őket támogató szervezetek érdemi párbeszédet, szakmai egyeztetést már több mint egy éve, válaszként csak fenyegetések és kirúgások történnek”, indokolták az akciót. Hozzátették, hogy „elhibázott – vagy leginkább nem létező – oktatáspolitika a szakadékba taszítja Magyarország jövőjét”.

A Kőbányai Szent László Gimnáziumban csütörtök délelőtt kezdenek ülősztrájkba a diákok, a 444 cikke szerint pedig ugyanezen a napon a Brassó Utcai Általános Iskola munkatársai 35 fővel december 20-ig tartó sztrájkot indítanak.

A budapesti XIII. kerületi Németh László Gimnázium tucatnyi tanára ugyancsak polgári engedetlenségbe kezd csütörtökön. Mint közleményükben írták, akciójuk sem az iskolát felügyelő és irányító tankerület, sem pedig az iskola vezetősége felé nem irányul, hanem elsősorban a tanítványaik és a következő generációk érdekeit szem előtt tartva cselekszenek. „Kötelességünknek érezzük, hogy kiállásunkkal is felhívjuk a figyelmet alaptörvénybe foglalt jogainkra, valamint az oktatás kiemelt fontosságára” – írták közleményükben.

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanára, Dorner Eszter kedden tartott határozott idejű polgári engedetlenséget, immár harmadjára – derül ki a 24.hu-hoz eljuttatott levélből. Ennek értelmében megtagadta az osztályfőnöki kötelességét és nem kísérte el az osztályát egy orvosi vizsgálatra, ezt előre jelezte is. A tiltakozásának egyik oka „az értelmetlenségig és nevetségességig korlátozott sztrájk helyett más utat választó kollégák jogtalan és aránytalan büntetése”. A tanár hozzátette, hogy vállalja a döntése következményeit és „az igazságérzet, a kötelességtudat, a tanítványaim és önmagam iránti szakmai és morális felelősség és a szolidaritás késztet arra, hogy így tiltakozzam a fennálló körülmények ellen”.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a Közép-Budai Tankerület több mint kéttucatnyi iskolája egy közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyből kiderül, hogy december 8-án csütörtökön számos iskolában, egymással egyeztetve indul sztrájk. Céljuk, hogy az országos sztrájknapokon 60 százalék felett legyen a részvétel a tankerületben.

A közleményben felsorolták azokat az intézményeket is, ahol van a kezdeményezésben részt vevő sztrájkszervező:

  • Budenz József Általános Iskola és Gimnázium
  • Budavári Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
  • Remetekertvárosi Általános Iskola
  • Batthyány Lajos Általános Iskola
  • Járdányi Pál Zeneiskola
  • Marczibányi téri Kodály Iskola
  • Petőfi Sándor Gimnázium
  • Lisznyai Utcai Általános Iskola
  • Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium
  • Városmajori Kós Károly Általános Iskola
  • Tamási Áron Gimnázium Budapest
  • II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium Budapest
  • I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
  • Fillér Utcai Általános Iskola
  • Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium
  • Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
  • Újlaki Magyar-Olasz Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
  • Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
  • Nyitott Világ Fejlesztő Iskola
  • Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium
  • Zugligeti Általános Iskola
  • Németvölgyi Általános Iskola
  • Palotás Gábor Általános Iskola
  • Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
  • Gennaro Verolino Általános Iskola
  • XI. kerületi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Kincskereső Tagiskolája
  • Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola
  • Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyháza

Ajánlott videó

Olvasói sztorik