Belföld

Magyar Nemzet: befejezte a 23 évvel ezelőtt történt Döcher-gyilkosság nyomozását a rendőrség

Befejezte az 1999-ben történt Döcher-gyilkosság nyomozását a rendőrség, az ügy iratait pedig – vádemelési javaslattal – átadták az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészségnek – értesült a Magyar Nemzet.

Az ügyben két gyanúsított van, egyikük az éjszakai életben Turekként ismert D. Alex, akit a bűncselekmény felbujtójának tartanak, a másik érintett B. Károly, ő elkövetőként vehetett részt a leszámolásban. Döcher György és egykori testőre megölésében egy harmadik személy, egy bizonyos Sz. Árpád is részt vett, de a férfi már nem él.

Tureket tavaly ősszel vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével, gyanúsított-társát, B. Károlyt pedig Németországban fogták el. A rendőrök mindkettőjüket előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Jelenleg mindkét férfi letartóztatásban van.

A Csontkezűnek hívott Döchert és testőrét, „Bolgár” Misit 1999. február 2-án gyilkolták meg egy XV. kerületi presszóban. Döcher 1992 és 1996 között zsarolás és más bűncselekmények miatt hosszabb ideig volt előzetes letartóztatásban, majd a jogerős ítélet után 1998 szeptemberében vonult börtönbe. Betegségére való hivatkozással 1998 novemberében egyéni kedvezményeket kapott: reggeltől estig nem kellett a börtönben tartózkodnia, külső munkahelyre, a presszóban mehetett. Itt lőtték le a hátsó bokszban egykori testőrével együtt. A sötét, hosszú kabátot, fején kapucnit, arcán sálat viselő tettes vélhetően egy cseh gyártmányú, 7,65-ös Scorpion géppisztolyból adott le húsz lövést. Az egyik áldozatát tarkón, a másikat szemen lőtte. Döcher – szintén jelen lévő – feleségét az elkövető életben hagyta. A leszámolás alig néhány percig tartott, majd a gyilkos sietve távozott a helyszínről. Az emberölésnek szemtanúja volt több szabadnapos katonai elhárítótiszt is, de az ő szerepüket tisztázta a nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik