Farkas Norbert / 24.hu
Belföld

53 ezer forintra emelik gyerekenként a nevelőszülők apanázsát

Januártól 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya, jelentett be Fülöp Attila a Belügyminisztérium államtitkára.

Miközben Magyarországon 23 ezer gyerek nem a családjával lakik, a gyerekek kétharmada már nevelőszülőkkel él.

Egy friss törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől mintegy 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya, ez gyermekenként nagyjából 53 ezer forintot jelent.

Fülöp kiemelte: fontos a gyermekvédelemben annak a 23 ezer gyermeknek a sorsa, aki nem tud vér szerinti családjában élni, mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Bács-Kiskun megyei Helvécián.

A nevelőszülői hivatás Fülöp szerint épp arról szól, hogy annak a nehéz helyzetben lévő gyermeknek, aki nem élhet a saját szüleivel és több traumán ment keresztül, “meg kell fogni a kezét”. Ezzel lehet elérni – tette hozzá – , hogy felnőttkorban jó szocializáció után, rendezett közösségi kapcsolatokkal, stabil életet élhessenek.

Fülöp Attila felidézte, a kormány 2014-ben tette a nevelőszülői jogviszonyt foglalkoztatási jogviszonnyá. Ez – mint mondta – egyrészt pénzügyi biztonságot ad, másrészt egészségügyi, társadalombiztosítási jogviszonyt is jelent a nevelőszülőknek. Valamint bevezették a nevelőszülői gyedet (gyermekgondozási díjat) is – tette hozzá az államtitkár.

(MTI)

Ajánlott videó