Belföld

Vádat emeltek egy kecskeméti nő ellen, aki hamis ajánlóívekkel lett képviselőjelölt

Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a kecskeméti nővel szemben, aki az idei országgyűlési választáson hamis ajánlóívekkel lett képviselőjelölt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint az országos listát állító párt célkitűzéseivel egyetértő nő tavaly novemberben vállalta el, hogy egyéni jelöltjükként indul a választáson. A jelöltség érdekében az egyéni választókerületében februárban hozzákezdett az ajánlások gyűjtéséhez, amiben többen segítették.

Miután az aktivisták összegyűjtötték az ajánlásokat, az íveket úgy adták vissza a vádlottnak, hogy azokon az ajánlást gyűjtők adatai kitöltetlenek maradtak, és az íveket sem írták alá. A nő az íveket a saját adataival kitöltötte és aláírta, azt a látszatot keltve, hogy az ajánlásokat maga gyűjtötte; ezután bekerült a képviselőjelölti nyilvántartásba.

Az illetékes választási iroda elnökének feljelentése alapján indult nyomozás során megállapították: az ajánlási szabályok megsértésével kitöltött, hamis ajánlóíveken lévő ajánlások nélkül a nő el sem érte volna a képviselőjelöltté váláshoz szükséges ötszáz érvényes ajánlást. Az ügyészség a nőt választás rendje elleni bűntettel vádolja és ezért vele szemben pénzbüntetés kiszabását kérte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik