Belföld

Terrorizmus miatt ítélték el a férfit, aki feltörte a Nemzeti Nyomozó Iroda informatikai rendszerét

Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a férfit, aki feltörte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) informatikai rendszerét – tájékoztatta a bíróság sajtóosztálya kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a férfit terrorcselekmény és információs rendszer több mint 100 rendbeli felhasználásával – részben folytatólagosan, részben üzletszerűen – elkövetett csalás miatt marasztalták el. A másodrendű vádlottat a bíróság folytatólagosan elkövetett pénzmosás miatt két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a hatodrendű vádlottat pedig pénzmosás vétsége miatt 1 év próbára bocsátották – tették hozzá, jelezve, hogy az elsőrendű vádlottal szemben 16 millió forint, a másodrendű terhelttel szemben pedig félmillió forint vagyonelkobzást is elrendeltek.

Az ítélet szerint az elsőendű vádlott számítástechnikai ismereteit felhasználva, egy távoli hozzáférést biztosító alkalmazás segítségével hozzáfért a sértettek informatikai eszközeihez és a billentyűleütések naplózása révén bankkártya-adatokat, valamint internetbanki felhasználóneveket és jelszavakat szerzett meg. Ezen adatok jogosulatlan felhasználásával a vádlott többek között átutalásokat hajtott végre, mobiltelefon-egyenlegeket töltött fel, emelt díjas vásárlásokat végzett, koncert-, busz-, vonat- és parkolójegyeket vett, ételt rendelt, illetve internetes fogadási oldalakon játszott. A bűncselekményekből származó összegek felhasználásába ismerőseit, hozzátartozóit – a többi vádlottat – is bevonta, akik egyes esetekben bankszámláikon tárolták a megszerzett pénzt.

Azután, hogy a rendőrség gyanúsítottként kihallgatta az egyik csalás kapcsán, a férfi jogosulatlanul belépett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerverére, ahonnan különféle elektronikus adatokat töltött le azért, hogy azokat később a hatósággal szemben felhasználja. Miután az egyik hozzátartozóját is kihallgatták, a vádlott egy e-mailt írt az NNI-nek, amelyben a jogosulatlanul megszerzett adatok nyilvánosságra hozatalát helyezte kilátásba akkor, ha folytatják ellene és hozzátartozói ellen a nyomozást. Az adatok egy részét az elsőrendű vádlott az interneten való közzététel céljából továbbította a másodrendű vádlottnak, akinek egy távoli hozzáféréssel bérelt, külföldi cég által üzemeltetett szerveren telepített Skype alkalmazás az elsőrendű terhelt által megküldött elektronikus adatokat automatikusan feltöltötte a szerverre. A közlemény szerint a másodrendű vádlott ugyan tisztában volt az adatok eredetével és megszerzésük céljával, az adatokat azonban nyilvánosságra már nem hozta.

A harmad-, negyed-, ötöd- és hetedrendű vádlott az eljárás korábbi szakaszában beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így esetükben a bíróság már korábban ítéletet hirdetett. Őket pénzmosásban, illetve egyiküket bűnsegédként, folytatólagosan, üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében is bűnösnek mondta ki a bíróság.

A bizonyítási eljárás során a vádlottak kétséget kizáró bűnössége mellett a bíróság megállapította azt is, hogy a másodrendű vádlott esetében nem bizonyítható, hogy szándékában állt a részére továbbított adatok nyilvánosságra hozatala, ezért őt az ellene bűnsegédként elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt emelt vád alól felmentették. A Fővárosi Törvényszék jelezte továbbá, hogy az elsőrendű vádlottnál – az üzletszerű, illetve társas elkövetés mellett – súlyosító körülmény volt a büntetett előélet, továbbá hogy tettét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje és büntetőeljárások hatálya alatt követte el.  Beszámoltak arról is, hogy a törvényszék fenntartotta az elsőrendű vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig. A végzés a vádlott és védőjének fellebbezése miatt nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik