Belföld

Tiltakozás lesz a szociális törvény módosítása ellen

Szociális szakmai és civil szervezetek fognak tiltakozni a szociális törvény módosítása ellen november 22-én a parlament előtt – közölték kedden. Az Országgyűlés aznap tárgyalja azt a javaslatot, amely számos ponton módosítaná a jelenlegi jogszabályokat.

A módosítás szerint, amelyet csütörtökön egy kicsit átírtak, elsősorban az egyéneknek, majd a hozzátartozóknak, aztán az önkormányzatoknak lenne a szociális ellátások biztosítására vonatkozó kötelezettségei, az állam csak a negyedik helyen szerepelne a sorban.

A szociális juttatások megállapításához az öregségi nyugdíjminimum alkalmazása helyett bevezetnék a szociális vetítési alap fogalmát, leválasztva a szociális segélyek összegét a nyugdíjminimumról, amellyel a szakmai szervezetek szerint elősegítenék vagy biztosítanák azt, hogy egy egyébként régóta szükséges minimumnyugdíj-emelés a segélyek összegét ne érintse.

A tervezethez benyújtott 1620/7-es számú módosító javaslat a nevelőszülői ellátmány mértékét méltatlanul — az infláció mértékét sem figyelembe vevő módon — szabja meg, mely a nevelőcsaládokat tovább sodorja az anyagi ellehetetlenülésbe,

tették hozzá a közleményben. Kitértek arra is, hogy az egészségügyi törvény T/2031-es módosítása is a szociális ellátások rendszerére hat ki: ez a fekvőbeteg szakellátás ápolási osztályain fekvő ellátottakat a szociális ágazat hatáskörébe utalja, az ellátás igénybevételét térítési díjfizetéshez köti, melyet az ellátott jövedelem és vagyonnyilatkozat alapján fizetne.

A tiltakozást kezdeményező szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek úgy gondolják, hogy a szociális törvény módosításai nem csak alkotmányellenesek, de szembe mennek az európai joggal is. Szerintük elfogadhatatlan, hogy „a jelenlegi komplex és elhúzódó válsághelyzetben, amikor egyre többen szorulnak segítségre, a kormány nem bővíti, hanem tovább szűkíti a szociálpolitika eddig is csekély eszköztárát, a szociális szakemberek segítői szerepét torzítja és magára hagyja saját állampolgárait”.

A kezdeményezéshez eddig három tucatnyi szervezetet csatlakozott, a helyszíni tiltakozás részleteit hétfőn közlik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik