Belföld

Publicus: Már egyre több fideszes is tanárpárti

Farkas Norbert /24.hu
Farkas Norbert /24.hu
Tizennégy százalékponttal több kormánypárti szavazó támogatja a tanárok tiltakozását, mint egy hónapja.

Már a Fidesz-szavazók 47 százaléka egyetért a pedagógusok tiltakozásaival, nagy többségük adna fizetésemelést a pedagógusoknak – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített friss kutatásából. Az október eleji felmérésben csak a kormánypárt híveinek 33 százaléka mondta ezt. Az ellenzéki szimpatizánsok közül korábban is 96 százalék támogatta a tanárokat, ez most 98 százalékra nőtt.

A felnőtt népességen belül három százalékponttal többen támogatják (72%) egyértelmű igennel a tanárok tiltakozását, mint október elején (69%), most hét százalék az erre vonatkozó kérdésre inkább igennel felelt, csak 14 százalék felelt nemmel és 4 százalék inkább nemmel.

A pedagógusok béremelését az ellenzékiek 99 százaléka, a fideszesek  76 százaléka támogatja. Az ellenzéki szavazók 62, a fideszesek 25 százaléka szerint 100 ezer forint fölötti összeggel kellene emelni a fizetésüket. 21-21 százalékuk szerint elég lenne 50-100 ezer forint, az ellenzékiek 9, a kormánypártiak 18 százaléka szerint 30-50 ezer forint járna, de 11 százaléknyi fideszes szerint 30 ezer forintos béremeléssel is meg kellene elégedniük a pedagógusoknak. A megkérdezettek 64 százaléka igennel felelt arra, szükséges-e csökkenteni a tanárok munkaterheit, 24 százalékuk válaszolt egyértelmű nemmel, 12 százalékuk nem akart/tudott válaszolni. Az ellenzéki szimpatizánsok 85, a fideszesek 43 százaléka támogatja a pedagógusok munkaterheinek csökkentését.

A Publicus Intézet májusban azt mérte, hogy tízből hatan inkább nem elégedettek az oktatás helyzetével, amire a kormány nem is szentel kellő figyelmet, Akkor a megkérdezettek kétharmada vélte úgy, hogy szükség lenne a pedagógusbérek jelentős, legalább 50 százalékos emelésére. Kálló Dániel, az intézet elemzője korábban arról írt, hogy ugyan pártállástól függetlenül egyre többen saját bőrükön érzik a az oktatás válságát, az a politikát azért nem befolyásolja, mert például májusban csak az emberek 29 százaléka sorolta a súlyosabb gondok közé.

Módszertan 

A Népszava a kutatás módszertani részleteit nem ismerteti, de az intézet Publicus Omnibusz felmérései nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti megbízhatóan reprezentálják a hazai lakosságot. Az ezres minta mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptak volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik