Belföld

Orbán Ráhel beszélt arról is, hogy tulajdonképpen mi is az az Orbán Ráhel-narratíva

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Előadást tartott a Brandfesztiválon pénteken Orbán Ráhel, ahol üzletasszonyi karrirerjéről beszélt, érintve azt is, hogy szakmai fejlődésére milyen hatással volt édesapja – írta a 444.hu. „Talán egy olyan történet van, amikor igazán éreztem a konfliktust a szakmám és a vezetéknevem között” – mondta, és elmesélt egy szórakoztató esetet, ami a Kempinski Hotelben történt egy jordán festőművész kiállításának megnyitóján. Az eseményen ő uniformisban tevékenykedett, „mint a többiek, csak egy kis hangya voltam rendszerben.”

A humoros közjáték abból adódott, hogy a vendégek – mások mellett különböző arab országok nagykövetei, konzuljai – közül többeket ő már ismert, és ők is pontosan tudták, hogy ő kicsoda.

„Amikor megérkeztem erre a rendezvényre, nagyon megörültek nekem, megpuszilgattak, megfogták a kezem, odavezettek az asztalhoz, a kezembe adták a pezsgőt, a tányért, de hát én közben ott dolgoztam” – mondta Orbán Ráhel, aki ekkor érezte meg először, hogy a munkájára is hatással lehet a családi háttere.

– Ott volt az életemben először olyan konfliktus, amikor felmerült, hogy akkor én most ki vagyok ebben a szituációban.

Hiszen nem tehetem meg a munkaadóimmal és a kollégáimmal, hogy én elkezdek itt ünnepelgetni a közönséggel, ugyanakkor meg nyilvánvalóan a saját országomat sem hozhatom olyan helyzetbe, hogy nem megfelelően kommunikálok vagy nem fogadom el a vendégszeretetét ezeknek a nagyköveteknek

– érvelt előadásában a miniszterelnök lánya. A történeten azóta ő is inkább csak nevet, és szerencsére a helyszínen is „inkább volt jókedv belőle, mint kellemetlenség”.

Papp-Váry Árpád, a Magyar Marketing Szövetség alelnökének kérdésére beszélt arról is, hogy tulajdonképpen mi is az Orbán Ráhel-narratíva. Erre az üzletasszony azt mondta, hogy „mindig kicsit túl kellett teljesítenie”, sok előítélet érte, negatív és pozitív egyaránt, de már maga miatt is úgy érzi, hogy – miként fogalmazott – „túl kell teljesíteni, és ez a maximalizmus megjelenik a munkámban”.

De nyilvánvalóan én vagyok egy feleség, egy társ, három kisgyerek édesanyja és egy csapat vezetője, úgyhogy az én narratívám az ez, ha meg kell fogalmaznom

– mesélte Orbán Ráhel a rendezvény résztvevőinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik