Belföld

Kutatás igazolja, hogy a magyar középiskolások kétharmada élt már át rendszeres bántalmazást

UNICEF-illusztráció
UNICEF-illusztráció

Aggasztó eredményeket hozott a hazai középiskolások körében idén végzett közvélemény-kutatás : mint kiderül, a megkérdezettek 66 százaléka élt át rendszeres iskolai bántalmazást, amióta elkezdte tanulmányait.

A szervezet szerdai közleményében azt írják, az UNICEF Magyarország széles körű felmérését végezte a magyar középiskolás gyerekek körében iskolai zaklatással, az erőszakos elterjedtségének mértékével és működésmódjával kapcsolatban. A megkérdezettek 66 százaléka arról számol be, hogy tanulmányai során rendszeresen éri vagy értette a fizikai, lelki vagy verbális erőszakot, az esetek csaknem felében napi szinten. A gyakori ismétlődés különösen a fizikai erőszak esetében, az iskolatípusok közül pedig a szakképző iskolákban és az általános iskolákban jellemzőbb.

Mint kiderül, a magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást. Elmondásuk szerint ez a legtöbbször az osztályteremben történik, de sajnos itt nem áll meg, gyakran az online térben is folytatódik a személyes üzenetek vagy a közösségi médiában.A bántalmazási esetek kimagasló többségében az osztálytársak az elkövetők, de előfordul, hogy az iskola közösség tagjai, esetenként a tanárok is részt vesznek a bántalmazásban (21 százalék).

A kutatásból kiderül, hogy fizikai erőszakon túl a lelki bántalmazási formák is gyakoriak, mint például egy közös programból való kizárás, teljes kiközösítés vagy a verbális agresszió. Minden második iskolában bántalmazott gyerek zaklatása az online térben is folytatódik, az esetek 58 százalékánál a zaklató egy osztálytárs. Az online térben zajló megalázás, gúnyolódás a lányok körében elterjedt, mint a fiúknálés az sem ritka (23 százalék), hogy a bántalmazott nem is ismeri vagy nem tudja beazonosítani az elkövetőt.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az UNICEF megbízásából 2022 őszén országos online felmérést készített Magyarország 12 és 20 év közötti magyar fiatalok körében, akiknek az egész iskolai életútjukra kellett reflektálni a bullying, iskolai zaklatás, erőszak elterjedtségének, működésmódjának vizsgálata céljából. Az 1000 fős mintán végzett felmérés eredményei alapján az iskolai zaklatásban érintettek fele kisiskolásként, 6 és 10 éves kora között először tapasztalt bántalmazást az iskolában.

A válaszadók közül csak minden ötödik fiatal állítja, hogy osztályközösségében nem ismer sem bántalmazottat, sem bántalmazót. Ők a szerencsésebbek. Elgondolkodtató azonban, hogy a válaszadók csupán kétharmada ítéli el az iskolai és online zaklatás minden változatát, ugyanakkor minden harmadik bántalmazott gyerekkel előfordult már, hogy a napi szintű iskolai zaklatás miatt nem ment be az óráira.

A segítségkérés az eredmények szerint az esetek körülbelül felében hatékony, és érdemi változást idéz elő. Legtöbben először a szülőkhöz, osztályfőnökhöz és az osztálytársakhoz fordulnak, akiknek köszönhetően javul is helyzetük. A válaszadók negyede azonban úgy érzi, hogy senkivel nem tudja megosztani a problémáját.

A szülők fokozott figyelme mellett a pedagógusoknak is kiemelkedően fontos szerepük van a bullying megelőzésében és kezelésében. Megfelelő eszközök ismeretében sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék az osztályukban kialakuló zaklatást, ezért is fontos a jól képzett pedagógus bizalmi viszonya és párbeszédre való nyitottsága a gyerekekkel és a szülőkkel

– mondja Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója.

A bántalmazásban érintett gyerekek számára az UNICEF Magyarország kifejlesztette HelpApp nevű applikációját, amely lehetőséget biztosít az áldozat, vagy a szemlélő számára ahhoz, hogy szakemberek támogatását vegye igénybe vagy akár egy kattintással segítséget kérjen.

AZ UNICEF Magyarország egyébként szakmai beszélgetést szervez a téma tapasztalt hazai szakembereivel a friss kutatási eredményekről, amely november 9-én 19 órától látható a szervezet Facebook oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik