Belföld

Szijjártó szerint a Trump-féle receptet kéne alkalmazni az orosz-ukrán háború kapcsán

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve arról számolt be, hogy az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után Trump nevéhez fűződik az első eredményes kezdeményezés, amely valóban közelebb vitt a közel-keleti békéhez.

Szerinte az Ábrahám-megállapodások tető alá hozása során az volt a kulcs, hogy az amerikai kormány el tudta érni, hogy olyan országok építették újra a kommunikációs csatornáikat, amelyek hosszú évtizedekig nem tárgyaltak egymással, mivel háborúban vagy legalábbis nagyon súlyos konfliktusban álltak. A tárcavezető szerint ez a kulcs Ukrajnában is, tehát

orosz-amerikai tárgyalásokra van minél előbb szükség.

Szijjártó aláhúzta, hogy az ENSZ létrehozásának célja az volt, hogy elősegítse a békét világszinten, így ezt kell napjainkban is szem előtt tartania a világszervezetnek, és miután az ENSZ Közgyűlésének jelenleg magyar elnöke van, így hazánknak is lehetősége van hozzájárulni a szembenálló felek közötti párbeszéd megindításához.

A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy Európa ma a második világháborút követő időszak legsúlyosabb biztonsági válságával néz szembe

Ha még egy biztonsági kockázattal kellene egyszerre szembenéznie az európai kontinensnek, akkor azt már nem gondolom, hogy tudná kezelni

– vélekedik Szijjártó, aki úgy látja, kulcsfontosságú, hogy sikerüljön előrelépést elérni a Közel-Kelet biztonsága terén, a térség instabilitása ugyanis azonnali hatással van Európa biztonságára is, például a terrorfenyegetés és az illegális migrációs hullámok révén, melyet a globális élelmezési krízis súlyosbíthat.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban egy berlini pódiumbeszélgetésen elmondta, hogy Joe Biden amerikai elnök túl messzire ment, amikor a többi között háborús bűnösnek vagy tömeggyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt. A béke reménye ezért szerinte Donald Trump korábbi amerikai elnök.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik