Belföld

Őrjöngve verte a bíróság ajtaját, majd letolta az alsógatyáját, hogy lássák, mekkora heresérve van miattuk

Garázdaság vétsége miatt állítja bíróság elé a Győri Járási Ügyészség azt a férfit, aki ököllel ütötte a bíróság ajtaját Győrben azért, hogy bejusson oda, majd letolt alsógatyával mutogatta magát a zebrán.

Gál Katalin Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést kértek a vádlottra.

A vádirat szerint a férfinak dolga volt a győri bíróságon nyáron. Kerékpárral érkezett az épülethez, amit a rendőrség szolgálati járműveinek fenntartott parkolóhely melletti közúti jelzőtáblához láncolt.

Egy szolgálatban lévő, szintén a bíróságon megjelenő rendőrőrnagy jelezte a távozó férfinak, hogy akadályozza a szolgálati járművekkel való parkolást az erre a célra fenntartott helyen, ezért a férfi visszament az épületbe és megkérdezte a bíróság egyik alkalmazottjától, hogy hova zárhatja a kerékpárját.

Az útbaigazítást követően a férfi dühöngve távozott az épületből, az utcán is folytatta a hangoskodást, szidta a bírósági teremőröket, majd visszafutott a bíróság bejáratához, ököllel verte az ajtót és hangosan követelte, hogy engedjék be.

Mivel nem nyert bebocsátást, obszcén jelzőket kiabálva hangoskodott még darabig, valamint tovább ütötte az ajtót, végül eltávolodott az épülettől és a közeli zebrán letolta az alsógatyáját, hogy megmutassa az arra járóknak, hogy mekkora heresérve van neki a bíróság miatt. A férfi cselekményének végül rendőri intézkedés vetett véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik