Belföld

Orbán Viktor is felköszöntötte a 80 éves Medgyessy Pétert

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
A volt miniszterelnök pedig a születésnapja alkalmából elárulta, hogy csak Vitray Tamás tanácsát fogadta meg, amikor 20 éve Orbánnal vitázott.

Egy ország, amelyik nem becsüli – ahogy a régiek mondják – a nemzet napszámosát, vagyis a tanárokat, az egészségügyben dolgozókat, az nem ér semmit sem.

Nagyinterjút adott az éppen nyolcvanadik születésnapját ünneplő Medgyessy Péter az Indexnek. A volt miniszterelnök még dolgozik, bár kis tanácsadócégének már csak egy komoly kliense van. Politikai és alapvetően gazdasági tanácsokat adnak, úgy érzi, ha nem lenne aktív, meghalna. Figyelemmel kíséri a hazai politikát, baloldali-liberálisnak vallja magát. Azt mondja, a Kádár-rendszert MSZMP-tagként belülről akarta megreformálni, az MSZP-be viszont már azért nem lépett be, mert úgy vélte, nem szabad semmilyen jogfolytonosságot vállalni az állampárttal, ami a barátainak nem tetszett, mert ott volt a pártvagyon.

Na, innentől kezdve kezdett el valami forogni a gyomromban.

Életútja mégis összefonódott az MSZP-vel. Bokros Lajos után vállalta el a Horn-kormány pénzügyminiszterségét. Ma már úgy véli, az volt az egyik legnagyobb hibája, hogy 2002-ben sem lépett be a pártba. Áthallásos mondata.

Egy miniszterelnöknek kell egyfajta háttér, párttámogatás. (…) Azon a hőfokon, amelyen megnyertük a választást, nem lehetett tartani a népszerűséget. (…) Ahhoz, hogy ezt a periódust valaki át tudja vészelni mint miniszterelnök, kell, hogy egyfajta befolyása, hatalma legyen a párt fölött. És én ezt nem realizáltam.

Medgyessy Péter élvezte 2002-es vitáját Orbán Viktorral, szerinte azt a kölcsönös tisztelet jellemezte. Elárulja, előtte Vitray Tamástól kért tanácsot, hogy viselkedjen a vitán. Egy életre megjegyezte, amit akkor a legendás tévés mondott:

Ha valaki felülkerekedik, akkor alulmarad.

Nagyon tisztelte Antall Józsefet, de nehezen tudta elhinni, hogy valaki egész életében a miniszterelnökségre készül. Ő azért vállalta a miniszterelnök-jelöltséget, mert

az a Magyarország, amit Viktor épített 1998 és 2002 között, nem állt teljesen összhangban

az elveivel. Ő érzékeny volt a szegénység, a nyomorúság iránt.

Áthallása van most, de fontosnak éreztem, hogy a tanárokat megbecsüljék, az egészségügy és a benne dolgozók megkapjanak minden segítséget. Ezeket nem tudtam másként elérni, csak úgy, ha miniszterelnök leszek.

Az interjúban előkerül a D–209-es ügy és 2004-es lemondása, amiről azt mondja, egyéni sorsa, egészsége szempontjából jól döntött, de van némi lelkiismeret-furdalása.

Nagyobb elszántság, önbizalom és harci kedv kellett volna. A baloldal sorsa is egészen biztosan más lenne, ha én akkor azt mondom, hogy harcolok tovább.

Azzal kapcsolatban viszont egy percnyi kétsége sincs, hogy az uniós csatlakozás kérdésében a helyes oldalra állt.

Magyarország az Európai Unióba tartozik.

Nem kifogásolja Orbán Viktor vitáit, de túlzásnak tartja, hogy minden bűnt és hibát az EU-ra fognak, ami a világban és Magyarországon van, de szerinte sincs sok hatása a szankcióknak, Vlagyimir Putyinnal pedig, bár mostanra teljesen elszállt, tárgyalni kell a békéről.

Magyarán mondva, amit én gondolok, nem áll nagyon messze attól, amit Orbánék mondanak, ami meglepő lehet.

A mai ellenzéket nem akarja minősíteni, de megteszi. Az MSZP vezetőit középszerűnek tartja, a párttal már nincs is kapcsolata, Hiller Istvánon kívül mással le sem ülne beszélgetni. Az ellenzéki pártok még mindig ott tartanak, hogy próbálja lerendezni, ki a kakas a szemétdombon.

Csakhogy nincs se szemétdomb, se kakas, ezt kellene észrevenni.

Úgy véli, jót tenne az országnak, ha egy nő vezetné, Donáth Annát alkalmasnak tartaná.

Korához képest higgadt, megfontolt politikusnak látszik.

Dobrev Klára tehetséges, jobban tudja használni politikai eszköztárát, mint Gyurcsány, aki azonban kolonc a számára.

Vannak olyan növények, amelyek nem szimbiózisban élnek a fával, hanem elszívják belőle az erőt, és szépen fejlődnek. Na, hát Feri is ilyen, az MSZP-ből szívta el az erőt a saját pártjának. (…) Hogy hol van a helye, azt nem nekem kell megmondani, mindenesetre minél kevesebbet szerepel, annál kisebb lesz a terhe Klárinak.

Medgyessy Péter az interjúban világossá teszi, sok mindenben egyetért Orbán Viktorral, de nagyon sok mindenben nem. Nem tetszik neki, hogy a rendszer túl érzéketlen a nyomor iránt és nem tartja elfogadhatónak azt sem, hogy az új nemzeti burzsoáziát a korrupció terjedésével építik. Ez sérti az embereket, igazságtalan, amorális, gazdasági szempontból komoly károkat okoz.

Szerinte Orbán Viktor az elmúlt húsz évben

tényleg más ember lett. Megszagolta a világpolitika illatát, és ez nagyon megtetszett neki. Lehetséges, hogy túlértékeli egy kicsit.

Ő továbbra is azt szeretné, amit húsz éve mondott, hogy legyen végre vége árokásásnak.

Frissítünk!

Orbán Viktor is felköszöntötte

A kormányfő délelőtt telefonon gratulált egykori elődjének, politikai ellenfelének. A Blikknek Medgyessy Péter az mondta, a családjával ünnepelt, és őt is meglepte, hogy egykori politikustársai közül mennyien gondoltak rá. Már reggel jóval száz fölött volt az üdvözlő e-mailek, üzenetek száma és sokan köszöntötték fel. Arra a kérdésre, hogy jobbról és balról is kapott-e gratulációkat, azt felelte, nem nézi, hogy ki, melyik táborhoz tartozik, ha barátként, jó szívvel üzen, jólesett neki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált telefonon.

A hazai közélet annyira foglalkoztatja, mint az átlagembert. Régebben többször előfordult, hogy politikusok megkeresték, kikérték a véleményét, de egy idő után úgy látta, amit mond, az falra hányt borsó, az utóbbi időben már nem fordultak hozzá politikai megkereséssel, amit nem is bán. Az utcán gyakran szólítják még miniszterelnöknek. Bár nem tartja magát hiúnak, ez nem esik neki, rosszul, annak pedig még jobban örül, hogy vadidegenek is látható örömmel üdvözlik, megállítják néhány baráti szóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik