Belföld

25 százalékkal nőhet az egészségügyi szakdolgozók bére, de nagy részét elviszi az infláció

Hiába van ajánlás a szakdolgozók béremelésére a hamarosan a kormány elé kerülő, az egészségügy átalakításáról készült államtitkári koncepcióban, mire a pénz eljut az érintettekhez, értékét veszítheti, írja a Népszava. A tervezet alapján januártól vagy júliustól jelentős, mintegy 25 százalékos béremelést kaphatnak a szakdolgozók. Ez átlagosan 120 ezer forintos többletet jelenthet, függően attól, hogy a szakembernek milyen végzettsége, gyakorlata van. A szakdolgozói béremelés is költségigénye a jövő évben meghaladná a 161 milliárd forintot.

A tervezet készítői szerint a béremeléssel csökkentenék az orvosi és a szakdolgozói bérek közötti aránytalanságot.

Jelenleg az orvosi béreknek a 27 százalékát viszik haza a szakdolgozók.

Ez az emelés után a nem diplomások esetében átlagosan 30,7 százalékra, míg a diplomásoknál 46,7 százalékra emelkedne. A koncepció készítői ugyanakkor az alapbér emelése mellett egyszerűsítenék a pótlékrendszert, azaz több ilyen juttatást is megszüntetnének.

Csakhogy szeptemberben az infláció már 20 százalék fölé kúszott – és éves szinten is 15 százalék körül várható –, ráadásul a kormányfő jövőre is csak annak megfelezését ígéri.

A Népszava cikke szerint a kormányon belül hétfőn elsőként a Stratégiai és Családügyi Kabinet tárgyalja azt a reformcsomagot, amit Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár állított össze az ellátórendszer megújításáról. Ennek része – például a szabad orvosválasztás megszüntetése mellett – a szakdolgozói béremelés is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik