Belföld

Beállt az agyhalál a Sopronban munkagödörbe zuhant biciklisnél

Gépek tartják életben azt a 36 éves fiatalembert, aki munkagödörbe zuhant biciklijével a múlt pénteken Sopronban. A Kisalföld beszámolója szerint kábelcserét végeztek a Balfi úton, és ezért ásták ki a mély árkot.

A bringások által is használt járdát pedig teljesen kettészelte a munkagödör. Dániel hazafelé tartott a munkahelyéről, amikor belezuhant a gödörbe a biciklijével. A férfi olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani.

Kedden kaptam a kórházból a hírt, hogy a fiamnál sajnos beállt az agyhalál. Gépek tartják életben, hogy a szerveit más betegek megkaphassák

– nyilatkozta a lapnak Dániel édesanyja, aki úgy tudta meg, hogy mi történt, hogy volt egy hívása a fiától, utána pedig hiába csörgette folyamatosan, már nem érte el. Hívta a gyermeke főnökét is, de ő azt mondta neki, hogy péntek este elment tőlük, aztán felhívta a sürgősségit, és így tudta meg, hogy egy kétméteres árokba esett a fia.

Besiettünk a kórházba, ahol egy orvos azt mondta, amikor bekerült hozzájuk, még magánál volt, beszéltek vele. Aztán rosszabbodott az állapota, újraélesztették, majd gépekre kellett tenni, végül pedig kedden közölték a borzasztó hírt

– mondta az anyuka, hozzátéve, egyfajta megnyugvást jelent a számára, ha valaki másban tovább élnek majd a fia szervei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik