Belföld

A főváros előhúzta a számokat, hogy demonstrálja: a kukaholding Tarlós leváltása óta nem utalja az összes szemétdíjat

MTI
MTI

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozóinak múlt heti munkabeszüntetése közben újra felszínre került a főváros és az állami NHKV Zrt., közkeletű nevén a kukaholding közötti konfliktus.

A kukaholding az Orbán-kormány idején átalakított hulladékszállítási rendszerben külön szervezetként szedi be a szemétdíjakat, és osztja tovább a hulladékszállítással foglalkozó cégeknek. A Budapesti Közművek (BKM) Zrt. a múlt héten a sztrájk adta nyilvánosságot kihasználva azzal állt elő, hogy az elmúlt időszakban hiába folytattak az NHKV Zrt.-vel számos egyeztetést arról, hogy az FKF miként tudna hozzájutni maradéktalanul a fővárosiak által befizetett kukadíjakhoz, „sajnos ezidáig ezek az egyeztetések sikertelenek voltak”.

A főváros szerint az NHKV Zrt. három év alatt 15 milliárd forinttal kevesebb pénzt adott vissza, mint amennyit beszedett a budapestiektől. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a 24.hu azt mondta, hogy a kukaholding csak a pénzek 80 százalékát adja át, 20 százalékot viszont megtart magának, ebből a visszatartott összegből jött össze a 15 milliárdos követelés. Kiss azt is mondta, hogy a kukaholding Tarlós István főpolgármestersége idején még a teljes összeget utalta tovább, a csökkenés csak a 2019-es ellenzéki győzelem után következett be.

A főváros hétfőn újabb közleményt tett közzé, amelyben konkrét számokkal illusztrálják, hogyan alakultak az FKF Nonprofit Zrt., majd ennek jogutódja a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (ezen belül az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió) hulladékgazdálkodási bevételei az elmúlt öt évben. (A bevétel a kukaholding utalásaiból származik, hiszen a szemétdíjat az FKF nem szedheti be.)

  • 2017 – 30,56 Mrd Ft
  • 2018 – 30,91 Mrd Ft
  • 2019 – 28,41 Mrd Ft
  • 2020 – 27,99 Mrd Ft
  • 2021 – 26,16 Mrd Ft

Azt írták, hogy a táblázatban szereplő bevételek az FKF, kizárólag hulladékgazdálkodással összefüggő, budapesti és 9 agglomerációs településen végzett gyűjtési, szállítási, hulladékkezelési, és ártalmatlanítási tevékenységének teljes közszolgáltatási bevételét tartalmazzák. A kimutatások a Társaság hiteles, auditált nyilvános beszámolóiban megtalálhatóak.

Fentiekből egyértelműen látható, hogy az elmúlt, pénzügyileg lezárt öt éves időszak elejéhez képest mára a tevékenység finanszírozása mintegy 15 százalékkal csökkent, írták a közleményben.

Az FKF az Opten adatai szerint egyébként 2021-ben 20,8 milliárdos árbevétel mellett 1,2 milliárdos veszteséget termelt a fővárosnak.

A pénzügyi vitával kapcsolatban már a múlt héten kerestük az NHKV Zrt.-t, de onnan nem kaptunk választ. A cég még múlt szerdán egy közleményben azt írta, hogy nincs lejárt, kifizetetlen számlája a fővárosi cégnek. „Az NHKV évek óta minden szolgáltatási díj számlát határidőben vagy határidő előtt kifizet, elszámolási vitánk jelenleg nincs a fővárosi céggel” – állt a múlt heti a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik