Belföld

Nemzeti gyásznap: országszerte az aradi vértanúkra emlékeznek

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Országszerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak ma az aradi vértanúk kivégzésének 173. évfordulója, október 6. alkalmából, írja az MTI.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárság tájékoztatása szerint a központi megemlékezés csütörtök reggel – a hagyományoknak megfelelően – az Országház előtt kezdődik. A Kossuth Lajos téren reggel 8 órakor felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország nemzeti lobogóját.

A rendezvényen részt vesz Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.

Ezt követően a Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál 10 órakor kezdődik a megemlékezés, koszorúzással.

Este hét órakor a Madách Színházban megemlékező előadást tartanak, beszédet mond Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára az aradi vértanúk emléknapja alkalmából tárlatvezetéssel egybekötött rendhagyó kamarakiállítást szervez az aradi vértanúk búcsúleveleiből. A program reggel 9 órakor kezdődik a Vértanúink utolsó sorai című kamarakiállítás tárlatvezetésével.

Emellett számos vidéki településen és a határon túl is tartanak megemlékezéseket, koszorúzásokat.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra – Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, Knézich Károlyra, Láhner (Lahner) Györgyre, Lázár Vilmosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schweidel Józsefre, Török Ignácra, Vécsey Károlyra

–, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának vezetőjére emlékeznek.

Kapcsolódó
Ők a 150 névtelen magyar vértanú
Nagyjából 150-160 áldozatot lehet azonosítani, de ennél szinte biztosan többen voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik