Belföld

FKF: vadsztrájknak nevezett munkabeszüntetés kezdődött

24.hu
24.hu

Kedd reggel előzetes bejelentés nélküli, a köznyelvben úgynevezett vadsztrájknak nevezett munkabeszüntetés kezdődött – írta az FKF azt követően, hogy a cég Ecseri úti központjánál nem vonultak ki munkára a kukások. Hozzátették, hogy a demonstrációban néhány százan vettek részt.

Kapcsolódó
Sztrájkhangulat van az FKF Ecseri úti központjánál, nem vonultak ki a kukások kedd reggel
A Blikk helyszíni beszámolója szerint forró a hangulat az FKF Ecseri úti telephelyén.

Azt állítják, hogy a munkavállalóknak az a problémájuk, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során azzal szembesültek, hogy a főváros által adott béremelést az infláció és a rezsi növekedés felemésztette.

A Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban. Ezzel együtt a jogellenes vad sztrájkot a munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek

– jegyezték meg.

A Budapesti Közművek felkérte az érintett munkavállalókat, hogy a munkát haladéktalanul vegyék fel. A közlemény szerint a cég vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között közösen keressenek reális megoldást a kialakult helyzetre, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalók jelöljék ki maguk közül a választott tárgyalódelegáció tagjait. Amennyiben ez nem történik meg, a budapestiek rövid időn belül meg fogják szenvedni a hulladékszállítás leállását – tették hozzá.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatót tart az FKF telephelyén a sztrájkkal kapcsolatban.

Úgy tudjuk egyébként, hogy a tiltakozó FKF-dolgozók nem sztrájkként tekintenek a mai eseményre, ők úgy értékelik a helyzetet, hogy nem megfelelőek a munkakörülményeik, ezért nem vették fel a munkát. Azt állítják, hogy az autók hibásak, a sofőrök ki is töltötték a javító füzetet, és beálltak a műhely elé. Viszont állítólag a szerelők sem dolgoznak, mert nincs alkatrész.

Frissítünk!

Az FKF munkavállalói delegációja első körben visszautasította a Budapesti Közművek (BKM) Szalmásy Miklós István, megbízott vezérigazgató, jogi és igazgatási vezérigazgató-helyettes által közveített ajánlatot, amely bruttó 150 ezer forintos egyszeri kifizetésről szólt, írja a Népszava.

A felek délután 5-kor ülnek ismét asztalhoz, ha akkor sem születik megegyezés, akkor a tiltakozó akció holnap is folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik