Belföld

Neurotikus, meleg zsidó férfiként nem pályázna miniszterelnökségre Ungár

Interjút készített Ungár Péterrel, az LMP társelnökével a Nyugat.hu. Ungár tavaly bejelentkezett Szombathelyen az országgyűlési választás ellenzéki jelöltjének, de az előválasztáson végül Czeglédy Csaba győzött.

Ungár most egy szombathelyi étteremben beszélt arról, hogy az LMP társelnökeként is a város volt az első helyszín, ahol fórumot tartott, de az ideiglenes lakását feladta már. Állítása szerint az ellenzéki vereség után az LMP sokkal több elemző munkát végzett el, mint a vetélytársai.

Nem tartom az ellenzéki politika újragondolásának, hogy az a főpolgármester, akinek tengernyi felelőssége van abban, hogy a negyedik kétharmadhoz vezető úton milyen politikai stratégiát követtünk, hímez meg hámoz, és mint egy politikai puha fiú elmondja, hogy: Jaj, jaj, jaj, ezeket nem tartom pozitív dolgoknak!

– osztotta ki Karácsony Gergelyt Ungár, de Donáth Anna is kapott a kiosztásból, mert túl hosszú írásokat közöl, a Momentum jelenlegi elnökét viszont kegyeleti okokból most nem kritizálná. Ungár egy kérdésre cáfolta, hogy a választások óta ő is puhább lett Orbán Viktor kritizálásában.

Magáról azt mondta, hogy „neurotikus, fehér, meleg zsidó férfiként” nem alkalmas miniszterelnöknek, de pártvezetőnek igen, mert elnyűhetetlen.

Arra a felvetésre, hogy a a Fideszhez hasonlóan ő is karcsúsította a médiahálózatát, azt mondta, az Azonnali nagyon sok mindent jelentett számára, de politikai előnyt nem.

Sőt, inkább hátrány volt számomra. De nem ezért lett vége, hanem azért, mert anyagilag nem akartam tovább finanszírozni. Most minden egyes alkalommal meghallgatom, hogy: jaj, de milyen értéket képviselt, én meg megszüntetem! Akkor miért nem olvastátok?

A politikus azt mondta, hogy a szombathelyi, győri és egri lapja továbbra is megmaradnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik