Belföld

Új elnöke van a Nemzeti Választási Bizottságnak

Sasvári Róbertet választották a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) új elnökévé a testület hétfői alakuló ülésén, az elnökhelyettes Lehel Zoltán lett – írja az MTI. (Sasvári elödjét, Téglási Andrást még tavaly választotta elnökévé a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Korábban Rádi Péter, illetve Patyi András volt a testület vezetője.)

Az NVB 2013-ban választott tagjainak megbízatása szeptember 30-án járt le, helyükre a Novák Katalin köztársasági elnök által jelölt hét tagot és három póttagot egy hete választotta meg az Országgyűlés kétharmados többséggel kilenc évre. A tagok és póttagok megválasztásuk után esküt tettek. Sasvári Róbert 2010 óta tagja a Nemzeti Választási Bizottságnak, illetve jogelődjének, az Országos Választási Bizottságnak.

Az Országgyűlés Cservák Csabát, Kicsi Zselyke Borbálát, Lehel Zoltán Zsoltot, Réthelyi Zoltán Attilát, Sasvári Róbert Lászlót, Szabó László Leventét, Szalay Tamás Károlyt választotta meg az NVB tagjává, póttag lett Gerencsér Balázs Szabolcs, Szabó István és Tóth Norbert. Szalay Tamás a korábbi NVB-nek is tagja volt.

Az alakuló ülésen Szalay Tamás Sasvári Róbert elnökké választására tett javaslatot, akit a testület többsége 8 igen és 4 nem szavazattal elnökké is választott. Az elnököt nem szavazta meg Avarkeszi Dezső (DK), Fazekas Tamás (Párbeszéd), Litresits András (MSZP) és Ormándi Edina (Jobbik), Gönczi Gergely (Momentum) és Sasvári Róbert nem vett részt a szavazásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik