Belföld

Négyhavi távozási pénzt kapott Németh Balázs

Bár saját maga döntött úgy, hogy elhagyja a köztévét, nem távozik üres kézzel Németh Balázs, az M1 volt híradósa. Összesen négyhavi távolléti díjban részesült, azaz bruttó 8 millió forintot kapott a távozásakor – válaszolt az MTVA a hvg.hu megkeresésére, ebből az is kiderült, hogy Németh havi 2 millió forintot keresett a közmédiánál.

Németh Balázs az atlétikai vb-t szervező céghez, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt.-hez igazolt vezérigazgatónak, a 24.hu két héttel ezelőtt készített vele interjút.

Kapcsolódó
Németh Balázs: Mit szeretnék? A Karmelita kolostorban dolgozni!
Minden híradó ugyanúgy működik: szerkesztők választásai mentén, az M1 esetében pedig neki nem szerkeszteni és témákat választani, csupán azokat összekötni volt a feladata – mondja Németh Balázs, aki utólag sem illeti kritikával azt a nyolc évet, amíg az állami hírtelevízió egyik arca volt. Szeptember eleje óta a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőcégének vezérigazgatójaként dolgozik, amiről azt gondolja: ha nem sikerül tartani a költségeket, még süllyesztő is lehet a pályáján, ám ha ugródeszkának bizonyul, reméli, hogy a média helyett egyenesen Orbán Viktor mellé repíti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik