Belföld

Mellkason szúrta a dülöngélő menyasszonyát átkaroló férfit, majd üzent neki

police.hu
police.hu

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki három héttel ezelőtt mellkason szúrt egy másik férfit Miskolcon. A későbbi áldozat a Szinvapark közelében találkozott a terhelttel és annak lánytestvérével, akik cigarettát kértek tőle, illetve itallal kínálták.

Ekkor már mind a hárman erősen ittas állapotban voltak. A Selyemrét felé sétálva találkoztak a nő barátjával, aki támadólag lépett fel a férfival szemben, és kérdőre vonta, hogy miért karolja át az ittassága miatt bizonytalanul lépkedő menyasszonyát.

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított ekkor elővett egy pillangókést és mellkason szúrta a másik férfit, aki hazament, majd édesanyja értesítette a mentőket. A sok vért vesztő férfi elájult és csak a kórházban tért magához.

A gyanúsított két héttel később Messenger üzenetben verekedni hívta a férfi, valamint megfenyegette, hogy ezúttal jobban fog célozni és a házát is felgyújtja. A bíróság szökés, elrejtőzés, a tanúk megfélemlítésének, és bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik