Belföld

Fellángoltak a harcok az egri polgármester és a „szörnykoalíció” között

Mirkóczki Ádám korrupciós vádakkal állt elő, egy fakivágás számláival vágtak vissza neki.

Megélénkültek a politikai frontharcok az elmúlt napokban Egerben. A vonalak már rég összekuszálódtak a 2019-es kiinduló állapothoz képest, ellenzéki ellenzékivel, fideszes fideszessel is ellentétbe került már.

Most Mirkóczki Ádám indított offenzívát, de azonnal vissza is támadtak rá. Eger ex-jobbikos polgármestere szerint a képviselő-testületben az ellenzék egy része „szörnykoalícióba” állt össze a Fidesszel. A politikus szerint az MSZP és a Momentum színeiben bejutott képviselők több személyi döntésben is „összejátszottak” az Oroján Sándor vezette kormánypárti frakcióval.

Az egri önkormányzatban a 2019-es önkormányzati választáson az ellenzék került többségbe, ez az előny azonban hamar elolvadt. Mirkóczki 2020 tavaszán leváltotta az alpolgármestert, az MSZP-s Mirkóczki Zitát, aki egyben az unokatestvére is, és ezzel – a rokoni kapcsolat ellenére – végleg megromlott kettejük viszonya. 2020 őszén a várost irányító frakcióból kilépett a momentumos Keresztes Zoltán és a korábban LMP-s Komlósi Csaba is. A polgármestert kizárták az Egységben a Városért Egyesület elnökségéből, amire válaszul Mirkóczki Ádám és másik három képviselő kilépett a frakcióból.

A darabokra hullott ellenzék így saját maga nyitotta meg az utat Oroján Sándor előtt, hogy az egri Fidesz frakcióvezetője lényegében átvegye az irányítást a testületben. Meglepő módon Mirkóczkival teljesen megegyező álláspontra került a nyáron a város fideszes országgyűlési képviselője is. Pajtók Gábor a saját Facebook-oldalán vádolta árulással Orojánt. A képviselő szerint a frakció feje a közgyűlésben egyéni érdekei alapján „elvtelen paktumot kötött az MSZP-s Mirkóczki Zitával”.

Mirkóczki Ádám szerdán egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Fidesz az egykori ellenzék négy képviselőjével együtt több személycserét is végrehajtott az önkormányzat cégeinél. Az év elején, februárban ez a csoport nevezett ki minősített többséggel új ügyvezetőt a városi fürdőket fenntartó Eger Termál Kft. élére Molnár László személyében. A cég felügyelőbizottságába egyébként tavasszal maga Mirkóczki Zita is bekerült.

Mirkóczki Ádám a 24.hu-nak azt mondta, az elmúlt napokban átvizsgálta az önkormányzati tulajdonban lévő, fürdőüzemeltető cég tevékenységét és az utóbbi hónapokban kötött megállapodásait. Az átvilágítás során derült ki, hogy az új ügyvezető egyik első lépésével kiszervezte a takarítási munkákat. Ezeket a feladatokat július 1-jéig a szintén önkormányzati tulajdonú Városgondozás Eger Kft. végezte.

2019-es hivatalba lépésem óta az volt a gazdaságpolitikai filozófiám, hogy csak akkor szerződünk külsős céggel, ha azt házon belül nem tudjuk megoldani, így erősíthetjük az önkormányzati cégek pénzügyi helyzetét

– mondta a polgármester hozzátéve, hogy az új ügyvezető egy olyan céggel szerződött, amelyet a kontraktus megkötése előtt egy héttel alapítottak. Az Opten cégadatbázis szerint a B és Z Trend Kft.-t június 20-án jegyezték be, a tulajdonos, Szabó Béla pedig június 27-én már alá is írhatta a megállapodást. Az öt évre szóló szerződéscsomaggal Mirkóczki szerint összességében majd félmilliárd forintos bevételtől fosztották meg a városgazdálkodási céget.

Orojánék embere, Molnár László a Termál új kinevezett igazgatója egy tollvonással több mint félmilliárd forintot szervezett ki a cégcsoportból egy napokkal korábban létrehozott cégnek. (…) Ez egy nettó korrupciós történet

– fogalmazott a sajtótájékoztatón a polgármester.

A 24.hu megkereste az Eger Termál vezetőjét is, hogy megtudjuk, miért döntött úgy, hogy leváltja a munkákat korábban ellátó Városgazdálkodás Eger Kft.-t, illetve milyen referenciák alapján választotta ki a B és Z Trend Kft.-t. Molnár László azt írta, hogy a Városgazdálkodás létszámhiány miatt nem tudta jó minőségben ellátni a feladatokat, ezért volt szükség külső vállalkozás szerződtetésére. A cégvezető szerint öt vállalkozással is tárgyaltak, közülük

a későbbi nyertes cég tette a legkedvezőbb árajánlatot, emellett annak ügyvezetője több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a tisztítószerek alkalmazásának területén, ami koránt sem elhanyagolható szempont olyan veszélyes üzem esetén, mint amilyen a vegyszeres vízkezelés.

Megkeresésünk után egy nappal a Fidesz-közeli Eger hírek oldalán egy olyan cikk jelent meg, amelyben éppen az önkormányzati Városgazdálkodás Eger Kft.-vel hozták hírbe a polgármestert. A helyi lap azt állította, hogy a cég két munkásának a kft. tulajdonában álló gépekkel Mirkóczki feldebrői családi házának udvarán ki kellett vágni egy fát, a munkáért pedig egy szabadnapot kaptak cserébe. Mirkóczki lapunknak elismerte, hogy volt ilyen munkavégzés, csakhogy állítása szerint minden szabályos, lepapírozott megbízás keretében zajlott.

Az Eger hírek oldalán csütörtökön már az volt a vezető anyag, hogy a városi cégeket összefogó EVAT Zrt. igazgatósága közleményben jelezte, kivizsgálja a polgármester házánál történt fakivágás körülményeit, mert a gyanú szerint a polgármester által bemutatott, május 31-i teljesítésű, de június 15-én kibocsátott számla nem áll összhangban a cég könyvelésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik