Belföld

Donáth Anna a Gyurcsány-interjúról: Ha valaki úgy dönt, csapatban játszik, ne mutogasson utólag a másikra

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Április 3-án az ellenzéki összefogásra bő egymillióval kevesebben szavaztak, mint a kormánypártokra. Az ellenzéki összefogás minden pártja részt vett a választási kampányban, ezért mindannyian felelősek vagyunk az eredményekért

– jelentette ki Facebook oldalán Donáth Anna, a Momentum Európai parlamenti képviselője, aki minden bizonnyal egy ellenzéki politikustársának, egykori választási szövetségesének címezte sorait.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tegnap adott interjút először az áprilisi ellenzéki összeomlás óta, melyben kijelentette, hogy sem pártjának, sem saját magának nem volt megkülönböztetett felelőssége a választási vereségben. A Partizán stúdiójában arról is beszélt, hogy nem bánja, hogy a vereség estéjén nem állt ott Márki-Zay Péter mögött – a hat ellenzéki párt vezetői közül egyedül Donáth Anna és Karácsony Gergely állt színpadra –, Dobrev Klárát pedig kifejezetten lebeszélték erről. „Dobrev Klárának nem volt köze ehhez a vereséghez, mert már a tévévitában megmondta Márki-Zaynak, hogy alkalmatlan” – érvel Gyurcsány.

Kapcsolódó
Gyurcsány: Az Apró-villát egy éven belül el fogjuk adni
A DK elnöke interjút adott a Partizánnak, ahol beszélt a választásokról, az árnyékkormányról és Márki-Zay Péterről is, csak utóbbinak nem mondta ki a nevét.

Donáth Anna ezzel szemben úgy látja, aki kormányzásra készül, annak meg kell tanulnia csapatban játszani, „a felelősség hárítását pedig meg kell hagyni a kormánypártoknak”.

Ahogy a siker közös lett volna, úgy a kudarcban is osztozunk. Ha valaki úgy dönt, csapatban játszik, ne mutogasson utólag a másikra

– vélekedik a Momentum egykori elnöke.

Hozzáteszi: „aki tagadja az igazságot, az sosem lesz képes a mostaninál jobban működő országot építeni”, ugyanis szerinte „az elmúlt évtizedekben sok minden hazugságra épült körülöttünk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik