Belföld

Orbánék ezt tervezik: 30 éves korukig nem kell a nőknek szja-t fizetni, ha előtte szülnek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kálmán Olga kezdte az azonnali kérdések óráját. A kormányfőnek intézett felszólalásában azt mondta a DK politikusa, hogy Orbán Viktor tönkretette a forintot. „Háború még egyáltalán nem volt, amikor már 350 forint felett volt az euró – mondta Kálmán Olga. A DK képviselője szerint szinte sehol a világon nem drágultak annyira az élelmiszerárak, mint Magyarországon. Kálmán leszögezte: Önök tönkretették az országot, mi újjáépítjük azt.

Orbán erre azt mondta, hogy hallott az árnyékkormány megalakításáról, de „mindannyiaunk érdekében azt kérem, hogy maradjanak az árnyékban”.

Az MSZP-s Molnár Zsolt az áram árának csökkenését kérte, és megjegyezte azt is, hogy a Fidesz azt ígérte, nem emelik az áramárát. Orbán úgy reagált, hogy az áram és a gáz árát nem a kormány kötötte össze, hanem Brüsszel. Orbán hozzátette: Paks2 az alacsony áramár feltétele.  Orbán Viktor azt kérte, hogy támogassák Paks I élettartamának meghosszabbítását, és támogassák Paks II megépítését is.

Tordai Bence a Párbeszéd képviselője azzal kezdte beszédét: rezsinövelés történt. A kormány ígéretével szemben nem lett olcsó az orosz gáz, ehelyett a hollandi tőzsdei árnál 7-8 százalékért drágábban vesz orosz gázt Magyarország. Orbán erre azt mondta, hogy senkivel nem lehet fixáras szerződést kötni. Később azt is mondta, hogy hogy a kormány havonta 181 ezer forintos támogatást ad a családoknak.

Dúró Dóra arról beszélt, hogy a termékenységi ráta jövőre visszaeshet, ezért új intézkedéseket kért. Orbán Viktor az ősszel újabb családtámogatási intézkedéseket kért. „December elején bemutatnak olyan intézkedéseket, ami azt segíti elő, hogy 30 éves kor előtt meg tudják szülni az első gyermeküket.” Orbán azt mondta, hogy még nincs erről végső döntés, de olyasféle intézkedést fognak bejelenteni, hogy ha egy nő 25 és 30 éves kora között vállal gyereket, akkor 30 éves koráig nem kell majd szja-t fizetnie. „Online oktatás nem lesz, arról most nem érdemes spekulálnunk.”

Orbán Viktort a szélenergiáról kérdezte az LMP-s Kanász-Nagy Máté. A kormányfő sok szkepszissel beszélt a szélenergiáról. Jelezte: ő csak mérsékelt szinten tudja ezt támogatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik