Belföld

Navracsics Tibor nem a Fidesz mellett döntött

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója egyhangú döntéssel soraiba fogadta Navracsics Tibort. A politikus korábban, 2006-tól 2010-ig a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, majd 2014-ig frakcióvezető-helyettese is volt. A közösségi oldalán köszönte meg, hogy beléphetett a KDNP-frakcióba.

Navracsicsot a 2010-es hatalomátvétel után nevezték ki közigazgatási és igazságügyi miniszterré. A poszt mellé a miniszterelnök-helyettesi rangot is megkapta, a következő, 2014-es választás után azonban csak rövid ideig maradt a kabinetben. A kancelláriát Lázár János vette át, Navracsics pedig három hónapos külügyminiszterkedés után Brüsszelben lett az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. A posztot 2019 novemberéig töltötte meg öt éven keresztül.

Navracsics Tibor tavaly tavasszal még arról nyilatkozott, hogy Brüsszelből hazatérve úgy érezte, már nem tartozik a Fidesz fő sodrához, sőt azt is mondta, ha most kellene döntenie, nem tudja, belépne-e egyáltalán a pártba.

A közelmúltban arról beszélt a Financial Times-nak, hogy hiba volt a Fidesznek elhagynia a Néppártot, mivel nincs olyan jelentős politikai csoportosulás, amelyik hajlandó lenne „vállalni a magyar álláspontok képviseletét, akár szolidaritásból, akár önérdekből”. A nyilatkozat annak kapcsán született, hogy az Európai Parlament jelentést fogadott el a magyar demokrácia helyzetéről, a testület hivatalos véleménye szerint Magyarország egy választási autokrácia hibrid rezsimmel.

Biztosi mandátuma lejárta után sem maradt megbízások nélkül. Ő lett a Veszprém 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra való felkészülését felügyelő kormánybiztos, majd az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztését is rábízták szintén kormánybiztosként. Tavaly márciusban pedig megkapta a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöki posztját is. Ezek után elvállalta, hogy elindul a Veszprém megyei 3-as választókerületben a képviselői mandátumért, amit több mint 51 százalékos eredménnyel meg is nyert.

Az új Orbán-kormányban területfejlesztési miniszter lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik