Belföld europoli

Az NVB visszadobta a Jobbik uniós népszavazási kezdeményezését

Megtagadta a Gyöngyösi Márton Jobbik-elnök által benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság – írja az MTI. A politikus augusztus 8-án nyújtotta be kérdését hitelesítésre, amely úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, amely Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését eredményezheti?”

Az NVB 11 igen és két nem szavazattal úgy döntött, a kezdeményezés nem hitelesíthető. Az NVB határozatának indoklásában azt írta, a kezdeményezés túl általános szövege alapján előre nem látható és meglehetősen bizonytalan, így számba vehetetlen az, hogy pontosan milyen döntések meghozatalának megakadályozását kívánja elérni a szervező, ez pedig sérti mind a jogalkotói, mind a választópolgári egyértelműség követelményét.

A jogalkotói egyértelműség azért sérül, mert a kérdés a jogalkotó számára nem kellően meghatározott. A jogalkotó nem tudja egyértelműen eldönteni, hogy pontosan milyen jogalkotásra is köteles, illetve, milyen tartalmú jogalkotástól köteles tartózkodni – írta az NVB. A bizottság szerint a kérdés nem teljesíti a választópolgári egyértelműség feltételét sem, mert megfogalmazása bizonytalan, így a választópolgár nem tudja, hogy miről szavaz; az NVB szerint tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhetne a népszavazáshoz való jog.

Az NVB megállapította azt is, hogy a kérdés tartalmával összefüggésben jelenleg nem ismert olyan törvényhozási akarat, az Országgyűlés elé nem került benyújtásra olyan törvényjavaslat, amely az Európai Unióból való kilépést szorgalmazná, illetve beazonosíthatóan a kilépéshez vezetne, vagyis nincs olyan törvényhozási szándék, amelynek megakadályozására irányulna a kezdeményezés.

A határozat nem jogerős, ellene 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik