Belföld

IDEA: Az ellenzéki szavazók nagy többsége támogatja az árnyékkormány ötletét

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Az IDEA Intézet szeptember elején készített reprezentatív adatfelvétele arra kereste a választ, hogy a 2022-es országgyűlési választáson együtt induló hat párt támogatói hogyan vélekednek egy ellenzéki árnyékkormány megalakításának szükségéről, és az azzal szemben támasztott elvárásokról.

Mint ismert, azóta a Demokratikus Koalíció a párt EP-képviselőjének, Dobrev Klárának a vezetésével árnyékkormányt alakított, melynek már be is mutatták a tagjait.

A kutatás szerint annak ellenére, hogy a magyar politikatörténetben – például Nagy-Britanniával szemben – a ciklus közbeni árnyékkormánynak nincs hagyománya, a választók jelentős része érti, hogy elviekben milyen jelentősége lehet egy folyamatosan működő árnyékkormánynak:

az ellenzéki szavazók majdnem háromnegyede véli úgy, hogy egy árnyékkormány segítségével az ellenzék fel tudja mutatni alternatív válságkezelő programját (74 százalék).

A legnagyobb arányban a DK (86 százalék) és Momentum (78 százalék) támogatói látnák hasznát az ellenzéki árnyékkormány létrehozásának. A jobbikos szavazók 67 százaléka, az MSZP támogatóinak 73 százaléka ért egyet azzal, hogy az ellenzék képes lehet így alternatív program felmutatására. Az ellenzéki szavazók közel száz százaléka gondolja úgy, hogy a jelenlegi gazdasági válság miatt szükség van arra, hogy az ellenzék az Orbán-kormánnyal szemben személyi alternatívákat mutasson fel, míg 49 százaléknyian gondolják azt, hogy szükség volna rá, mert „jó lenne tudni, kik kormányoznának, ha az ellenzék vagy bármely ellenzéki párt kezelné a válságot”.

Hasonlóan nagy arányban gondolják azt (44 százalék), hogy a válság miatt az Orbán-kormány bukni fog, ezért az ellenzéknek a saját, megkülönböztethető célkitűzéseit fel kell mutatni.

A „ki lenne a legalkalmasabb a jelenlegi gazdasági válság kezelésére?” kérdésére a vizsgált ellenzékiek 43 százaléka Dobrev Klárát jelölt meg, annak ellenére, hogy a kérdezés időpontjában még nem történt meg a DK politikusának bejelentése. A Jobbik támogatói között népszerűbb a DK előválasztási kormányfő-jelöltje (32 százalék), mint az MSZP-t választók körében (29 százalék). A többi jelölt kompetenciatámogatottsága jóval kisebb Dobrev Klárához képest: Márki-Zay Pétert a megkérdezettek 10-, Jakab Pétert 6, Karácsony Gergelyt 5-, Gelencsér Ferencet 2 százaléka jelölte meg. A Momentumot szavazóinak 20 százaléka Dobrev Klárát tartja a legalkalmasabbnak, 17 százalékuk Márki-Zay Pétert és mindössze 10 százalék Gelencsér Ferencet, a párt elnökét.

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2022. augusztus 31 – szeptember 9. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és Facebook felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1800 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik