Belföld

Orbán köszönetet mondott a határvadászoknak, akik közé embercsempészek is próbáltak beállni

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Rétvári Bence államtitkár szerint sikerült kiszűrni őket.

Minden tizedik fogvatartott embercsempészés miatt tölti büntetését a magyar börtönökben – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péntek reggel az M1 Ma reggel című műsorában, amelynek témája a hét évvel ezelőtti röszkei zavargás volt, amiről Orbán Viktor kormányfő is megemlékezett.

Rétvári Bence azt mondta, idén eddig több mint 1300 embert fogtak el embercsempészés miatt, míg 2015-ben egész évben mintegy 1100-at. Az embercsempészek válogatott módszerekkel próbálják átjuttatni az embereket a határon: olykor terheléses tesztet hajtanak végre, ami azt jelenti, hogy egyszerre több csoportot indítanak el abban bízva, hogy valamelyik átjut.

Az államtitkár közölte, az embercsempészek a határvadászok közé is megpróbáltak beépülni, saját maffiaszervezetükből egyik-másik tagot rávettek, hogy jelentkezzen kiképzésre, de a Nemzeti Védelmi Szolgálat kiszűrte őket, el sem kezdhették a képzést. Rétvári Bence szerint az elmúlt hét évben semmi nem változott, ezért kellett felállítani a határvadász ezredet, amely az ország és az EU déli határát védi.

Hét éve azt követően tört ki a zavargás Röszkénél, hogy előzőleg a magyar hatóságok lezárták a határt. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, a déli határt illegális migránsok ezrei ostromolták.

Magyarország határait megvédtük, és azóta is minden egyes nap megvédjük.

– fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor később egy újabb bejegyzést tett közzé a témában.

Hét éve megmutattuk: itt úgysem jöhetnek át!
Most már határvadászok védik Magyarország déli határát. Köszönjük a szolgálatukat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik