Belföld

„A hatalom nagyon elszántnak látszik a pedagógusok megfélemlítésében”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Össze kell hangolnunk a következő hetekben a lépéseinket, hogy erősítsük egymást. Különösen azért, mert a hatalom nagyon elszántnak látszik a sztrájkjogukért, magasabb bérükért, az oktatás jobb színvonaláért küzdő pedagógusok megfélemlítésében

ezt nyilatkozta a Népszavának Törley Katalin.

A Tanítanék Mozgalom képviselője a lapnak elmondta, egyre több szempontot kell mérlegelnie minden tanárnak, mielőtt eldönti, hogy részt vesz-e a következő megmozdulásban. Ez magyarázhatja, hogy miért csak egy-két vidéki iskolából jelezték tegnap a Pedagógusok Szakszervezetének, hogy bejelentették az intézményvezetőnek egy szeptember 19-én kezdődő sztrájk előkészítését.

Totyik Tamás, a szervezet alelnöke megerősítette a lapnak, hogy a hétfőn a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen meghirdetett, törvényes gördülő sztrájk, amelynek kezdetét öt nappal az akció előtt be kell jelenteni az intézményvezetőnek, épp a retorzióktól védené meg a kollégákat. Közben a tankerületi központokon keresztül érkező fenyegetések ellenére kedden is folytatódtak a feketeruhás megmozdulások több iskola környékén, a Civil Közoktatási Platform pedig bocsánatkérésre szólította fel a központi oktatásirányításban és tankerületi hivatalokban dolgozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik