Belföld

Fejvadászok keresték, Görögországban kapták el az Európa-szerte keresett magyar bűnözőt

police.hu
police.hu

Európa-szerte keresett magyar bűnözőt kerítettek kézre nemzetközi akció keretében – írta honlapján a rendőrség.

Tájékoztatásuk szerint a fiatal nőnek akkor veszett nyoma, amikor társait tavaly Ausztriában elfogták. Bűnlajstroma hosszúra nyúlik, szerepel benne emberkereskedelem, pénzmosás, jelentős értékre elkövetett csalás, betöréses lopás, de még közokirat-hamisítás is.

A rendőrség szerint a nevéhez fűződik az a csalássorozat is, melyet nigériaiakkal együtt követett el. Több külföldi cég hivatalos levelezéséhez jutottak hozzá, feltehetően egy víruson keresztül. Majd az eredeti céghez hasonló emailcímről az üzleti partnereknek olyan leveleket küldtek, melyekre kifizetési számlaként már a sajátjukat adták meg. Ezzel a módszerrel esetenként 500 eurótól egészen 40 ezer euróig, különböző összegekhez jutottak hozzá.

A nő ellen érvényben volt hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is. Kereste őt a Debreceni Járásbíróság, a Debreceni Törvényszék, illetve körözést adott ki ellene a Felső-Ausztriai Tartományi Rendőr Igazgatóság is.  

A körözött fiatal több hamis identitás mögé rejtőzve tűnt el a hatóságok látóköréből, és majdnem egy évig sikerült bujkálnia. Felkutatását az osztrák célkörözési társszerv jelzése alapján kezdte meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya. Ennek során sikerült kideríteni, hogy a nő huzamosabb ideje már biztosan nem tartózkodik Magyarországon, hanem külföldre szökött.

Mint írják, a beszerzett információk alapján célországként Görögország realizálódott. Ezért a magyar fejvadászok kapcsolatba léptek az ENFAST hálózaton keresztül a görög társszervvel, majd az osztrák-magyar-görög együttműködésből fakadó folyamatos adategyeztetésnek és kommunikációnak meglett az eredménye. O. Fruzsinát 2022. szeptember 2-án Thessalonikiben a görög rendőröknek sikerült kézre keríteniük. Kiadatásáról a bíróság a későbbiekben fog dönteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik