Belföld

Épületszigetelési programmal emelné az építőipari munkások bérét az LMP

Az elmúlt időszakban Ungár Péter szerint nagyon kevés más ügy volt annyira fontos Európában, mint az energiaválság – derült ki az LMP társelnökének szombaton megtartott sajtótájékoztatóján, ahol az energiaválsággal kapcsolatos problémákról, pártjának megoldási javaslatairól beszélt. A Képviselői Irodaház előtt megtartott tájékoztatón pártja álláspontját ismertetve azt mondta: egy fosszilis energián alapuló gazdasági rendszer folyamatosan ilyen válságokat fog generálni. Szerinte ez már pontosan látható volt 2008-2009-ben, vagy akár a hetvenes években is, amikor hasonló energiaválságokat eredményezett a fosszilis energián alapuló gazdasági rendszer.

Akik azt a kritikát fogalmazzák meg, hogy az alternatív zöldenergia csak állami befektetéssel és adott forintokkal tud működni, azok számára Ungár újabb szakmai kimutatást  felidézve rámutatott: a fosszilis energiaipar az 1950-es évektől kezdve napjainkig 11 millió dollár/év adótámogatást kapott nyugaton és keleten is.

Ungár  azt mondta, az LMP szerint a legfontosabb az, hogy a megújuló energiát érő korlátokat fel kell oldani Magyarországon.

Az LMP társelnöke úgy fogalmazott, hogy 2016 óta Magyarországon „tiltva van” a szélenergia, ezért az utóbbi években nem létesültek új szélerőművek, pedig a szélenergia bizonyos szakmai kutatások szerint tíz-húsz százalékát tudná adni Magyarország energia-mixének. Ungár szerint a szélenergia tiltásának a feloldásáról ugyan már Palkovits László technológiai és ipari miniszter is elkezdett beszélni, de eddig semmi konkrét intézkedés nem látható.

Az LMP szerint szükség lenne szociális alapú épületszigetelési programra, mert ez segít a rezsivel kapcsolatos spórolásban, ráadásul kevesebb enegriát használunk is fel egy jól szigetelt épületben.

Egy olyan helyzetben, amikor a gazdaság válságos, amikor csökkennek a reálbérek, akkor azért egy épületszigetelési programmal az építőiparban dolgozó magyar munkásoknak jobb béreket lehet juttatni, és ez a pénz Magyarországon maradna

– érvelt a pártvezető.

Szerintre ugyanakkor támogatni kellene a napenergia és egyéb alternatív energia lakossági felhasználását is. Igaz, a magyarországi hálózat sajátosságai és más, szerinte vitatható vitatható körülmények miatt Magyarországon a napelemből szerzett energiát a háztartások közvetlenül nem tudják felhasználni.

A pártvezető végül az LMP által szorgalmazott klímabérlet-program mellett érvelve azt mondta, nemrég volt az a számítás Németországban, amely szerint 1,8 millió tonna széndioxid-kibocsátást spóroltak meg az ottani klímabérlet bevezetésével. A klímabérlet másfelől szerinte nagyon hatékony eszköz lenne, amikor a benzin egyre inkább fogy.

Amit az LMP semmiképpen nem tenne az energiaválság hatásának mérséklése érdekében, az a szénbányák újranyitása, ami növelné Magyarország hozzájárulását a klímakatasztrófa bekövetkeztéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik