Belföld

Két cég nem szállít tejet az iskoláknak, elapadt az állami támogatás

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Nem kap elegendő állami támogatást, ezért nem szállít iskolatejet szeptembertől a Naszálytej Zrt. és a Happy Tejtermék Kft., tudta meg a Telex. Ezzel szemben az Agrárminisztériumtól kapott közleményben az áll, hogy „az iskolatej program folytatódik a következő tanévben is, lesz rá elegendő forrás”.

A Naszálytej Zrt. Csömörön több általános iskolában és két óvodában mondta fel az iskola- és óvoda fenntartókkal a szerződéseit is a csökkenő támogatásra hivatkozva.

Ha az állam nem vállalja tovább a támogatást, az is lehet, hogy a válság miatt amúgy is megtépázott önkormányzatoknak kéne pótolniuk. Arról még egyelőre nem tudni, hogy más cég tudja-e biztosítani a hoppon maradt iskolák tejszállítását.

A Happy Tejtermék Kft. ügyvezető igazgatója szerint az óvoda- és iskolatej program az iskolakezdésig nem tud elindulni. Tálosi Tamás szerint ha meg is kapják a hozzájárulást, akkor sem biztos, hogy áremelés nélkül el tudnák vállalni a szállítást. Túl bizonytalan a gazdasági helyzet, állítja.

Az Agrárminisztérium az ügyben annyit közölt, hogy nem szűnik meg az iskolatej program, a kormány biztosítja a forrásokat. A Naszálytej Zrt.-vel kapcsolatban azt írták, hogy „a programban való részvétel önkéntes mind a beszállítók, mind az intézmények részéről”.

A cégek válaszaiból azonban az derül ki, hogy a Magyar Államkincstár a nyáron nem hosszabbította meg a szerződésüket, és nem kapnak elég állami támogatást.

Magyarországon 2004 óta működik az EU és a magyar állam által finanszírozott iskolatej program. Ennek célja, hogy a gyerekek ingyen kaphassanak tejet, és népszerűsítsék a diákok körében a tejtermékek fogyasztását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik