Belföld

2,5 milliárd forintos ösztöndíj-programot indítanak a hátrányos helyzetű tanulóknak

MTI / Kovács Tamás
MTI / Kovács Tamás

A Belügyminisztérium (BM) közzétette az Útravaló és a Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj  pályázatait: 2,5 milliárd forint ösztöndíjat szánnak a hátrányos helyzetű tanulóknak.

A BM azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a program az általános iskola utolsó évfolyamától a diplomaszerzésig biztosít támogatást a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók és hallgatók számára.

A rendelkezésre álló 2,5 milliárd forintos keretből több mint tízezer gyermek és fiatal részesülhet teljesítményalapú ösztöndíjban, amelynek összege az előző év tanulmányi végeredményétől függ – jelezték.

Azt írták, hogy a pályázat növeli a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók továbbtanulási esélyeit.

Az ösztöndíjprogramnak négy alprogramja van:

  • Út a középiskolába,
  • Út a szakmához,
  • Út az érettségihez,
  • Út a diplomához.

Az Útravaló ösztöndíjakra szeptember 25-ig lehet pályázni – tették hozzá. Közölték azt is, hogy szintén szeptember 25-ig lehet pályázni a Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra, amelyre roma nemzetiségi középiskolába járó, 4-es tanulmányi átlagot elérő tanulók jelentkezhetnek.

A pályázatok benyújtásához szükséges dokumentumok és további részletek a BM és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság honlapján találhatóak meg – áll a tárca közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik