Belföld

Kártérítés helyett kétmilliós perköltség lett a vége az éberkómába került lány kórházi perének

Varga Katalin 2014-ben egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után egy kórházi baktérium támadta meg, a családja szerint emiatt került éberkómába. Azóta nem tudott beszélni, mozdulatlanul, magzatpózban fekve töltötte az idejét. Felépülése azóta is reménytelennek tűnik, a lány önellátásra és kommunikációra továbbra is képtelen.

Állapotáról azonban a bíróság szerint nem a műtétet végző kórház tehet, írta a Blikk.

Az édesanya, Kistaj Éva, aki az elmúlt években hatalmas összegeket költött az ápolásra ás a rehabilitációra, polgári perben 100 millió forintos kártérítést követelt a kórháztól, amit a Kaposvári Törvényszék a napokban első fokon elutasított. Ráadásul még a kétmilliós perköltséget is az asszonynak kellene kifizetnie.

Vadócz Attila sajtószóvivő szerint az eljárás során kirendelt szakértők által készített, többszörösen kiegészített igazságügyi szakértői vélemények nem támasztották alá a felperesek állítását.

Szerintünk a kórházi kezelések során valamilyen módon egy gennykeltő baktérium került az agyvízébe, amit három mintavétel során is kimutattak. A szakértő szerint viszont nem az agyvízből, hanem más módon, szennyeződésként került bele valahogy a mintákba hibaként. A kérdésünkre, hogy ez háromszor egymás után hogyan lehetséges, nem kaptunk választ, a bíróság kifejezett indítványunk ellenére nem idézte meg a szakértőt a tárgyalásra, a konkrét kérdéseinkre konkrét válaszokat szerettünk volna kapni. Abszurdnak és elfogadhatatlannak tartjuk a bírónő és az alperes és a szakértő álláspontját is, miszerint nem tudják megmondani a keringés- és légzésleállás okát, s nem lehet tudni, hogy Kati miért került ilyen állapotba – magyarázta a Blikknek Litresits András, a család jogi képviselője. Hozzátette: elfogadhatatlannak tartják a döntést, ezért fellebbeznek.

Az ügy másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik