Belföld koronavírus

Több mint hatezren haltak meg koronavírusban a negyedik és ötödik hullámában azért, mert nem voltak beoltva

MTI/Balázs Attila
MTI/Balázs Attila

Összesen 6097 haláleset lett volna megelőzhető a koronavírus tavaly őszi negyedik (delta) hullámában és az ötödik (omikron) hullám januári felfutó szakaszában, ha az elhunyt oltatlan fertőzöttek teljesen, vagyis emlékeztető oltással együtt be lettek volna oltva – írja a Portfolio hét szakértő közös tanulmánya alapján.

A tanulmány

„A védőoltások jelentősége a 18 éven felüli népesség COVID-19-cel összefüggő megbetegedési és halálozási kockázatának csökkentésében Magyarországon, 2021. augusztus 16. és 2022. február 6. között” címmel jelent meg a Népegészségügy című folyóirat legfrissebb (idei első) számában. A szöveget hét magyar szakértő (Oroszi Beatrix, Ferenczi Annamária, Juhász Attila, Nagy Csilla, Ferenci Tamás, Túri Gergő és Horváth Judit Krisztina) jegyzi. Azért ezt az időszakot vizsgálták, mert ekkor már az emlékeztető oltások is kifejthették aktív védőhatásukat.

A kutatásból kiderül, hogy:

  • 2021. május végéig a felnőtt lakosság közel 60%-a kapott legalább egy védőoltást, 2022. február 6-ig a felnőtt lakosság 72%-a kapott legalább egy dózist, 45%-a pedig emlékeztető oltást, korcsoportonként erősen eltérő arányban.
  • Az elemzésbe 365 670 fertőzöttet vontak be, 51% a negyedik, 49% az ötödik járványhullámban volt fertőzött laboratóriumi módszerrel megerősített módon.  A vizsgált fertőzöttek 2,2%-a, 8089 fő hunyt el.
  • A teljesen oltottak között az említett időszakban 111 756 megbetegedés és 1251 haláleset történt, míg az oltatlanok körében 253 914 megbetegedés és 6838 haláleset.
  • 16-szor nagyobb valószínűséggel betegedtek meg 18-69 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak (a 70 év felettiek körében ez a kockázat 8-14-szeres volt),
    32-szer nagyobb eséllyel hunytak el a 18-79 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak (a 80 év felettiek körében ez a kockázat 17-szeres volt).
  • Az 5. járványhullám idején a megbetegedési kockázatokban csökkent a különbség a 4. hullámhoz képest, de minden korcsoportban igazolható a védőoltással összefüggő kockázatcsökkenés.
  • A tanulmány szerint ha az oltatlanokat teljesen beoltották volna a vizsgált időszakban, és az életkoron túl már eltérés nem lett volna a jellemzőikben, akkor 6626 haláleset helyett mindössze 529 haláleset fordult volna elő körükben.
  • A koronavírussal összefüggő halálozás kockázatát a teljes oltottság a delta-hullám idején 90–95%-kal, az omikron-hullám során pedig 80% körül csökkentette.

A kutatás eredményeiről bővebben lehet tájékozódni a Portfolio cikkéből. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik