Belföld

Már látni, mikortól jöhet a 10 napos apaszabadság

Getty Images
Getty Images

Várhatóan jövő januártól emelkedhet a jelenlegi ötről tíz napra az apáknak a gyermekük születése után járó úgynevezett apaszabadság, értesült a Világgazdaság.

A lap emlékeztet, a több pótszabadságot az Európai Unió 2019-ben elfogadott irányelve teszi lehetővé, a tagállamoknak 2022 augusztusáig kellett átültetniük a vonatkozó irányelvet.

A jogharmonizáció ugyanakkor hazánkban és más tagállamokban is késik. Ennek oka eltérő, részben a jogharmonizációs normaszöveg elfogadása, részben a nyári szabadságok és a törvénykezési szünetek miatt fordul elő a késlekedés.

A VG kérdésére a Technológiai és Ipari Minisztérium kiemelte,

a kormány intézkedéseivel a magyar családok érdekeit kívánja szolgálni, a megtett lépéseknek elő kell segíteniük, hogy a szülők a lehető legjobb körülmények között nevelhessék fel gyermekeiket. A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv átültetésével kapcsolatos kodifikációs előkészítő munka, ahogy más tagállamokban, úgy Magyarországon is jelenleg zajlik.

Az Országgyűlés honlapján hozzáférhető törvényalkotási program szerint novemberben kerülhet a parlament elé A munka törvénykönyvének (Mt.) jogharmonizációs módosítása a hosszabb apaszabadságot is tartalmazó 2019/1158-as uniós irányelv alapján. Az eljárásrend szerint a szavazásra decemberben kerülhet sor, így várhatóan 2023. januártól lép életbe az új szabályozás.

Az uniós irányelv értelmében a tagállamok feladata meghatározni, hogy az apasági szabadság egy részét igénybe lehet-e venni már a gyermek születése előtt, vagy csak a gyermek megszületését követően, illetve azt, hogy milyen módon élhetnek az édesapák a lehetőséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik