Belföld

Honvédelmi miniszter: A magyar nemzet köztudottan katonanemzet

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A magyar kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre; Magyarország továbbra is a béke pártján áll a jelenlegi külpolitikai helyzetben, de a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikáink és katonáink garantálják, mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a székesfehérvári Fricsay Richárd regionális katonazenekari fesztiválon, a város Zichy ligetében arról beszélt, hogy a királyok városában 8. alkalommal köszönthetik a regionális katonazenekari fesztivált.

Hozzátette, hogy nem is lehetne méltóbb helyszíne a rendezvénynek, mint Székesfehérvár, a magyar hadtörténelem kiemelkedő települése, amely büszke katonaváros.

Nagyapám, Szalay Kázmér huszárhadnagy is e városba vonult be lóháton mint új helyőrségébe a 13. Jász-Kun Huszárezreddel 1912-ben Galíciából

– mondta az MTI tudósítása szerint a miniszter.

A honvédelmi tárca vezetője kiemelte, hogy a magyar nemzet köztudottan katonanemzet, fegyverrel foglalt hazát és azzal is védte meg. Hozzátette, hogy ez az az erő, amelyre a magyar honvédség fejlesztésekor a kormány épített, és mindez szellemi, erkölcsi tartalék katonáinknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik